Gömör-Tornai Fesztivál kezdődik csütörtökön a szlovák és a magyar történelmi gyökerű térségek kapcsolatainak erősítésére a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet és helyi intézmények szervezésében.

A rozsnyói járásban a Betléri-kastély, Rozsnyó, Jablonca, Polomka a magyar zenei együttesek szereplésének színhelye – mondta el a sajtóirodának Krasztev Péter, a magyar intézet igazgatója, hozzátéve, hogy a fesztivál főrendezője a Rozsnyói Turisztikai Információs Központ.

A Tabulatúra régizenei együttes a Betléri-kastélyban lép fel vasárnap. Historikus hangszerek másolatain szólaltatja meg a zenekar a középkortól a barokkig terjedő időszak zenéjét.
A Miskolci Ütősök hétfőn Rozsnyó főterén bemutatják, hogyan szól Gershwin, Bach, Bartók vagy Mozart zenéje xilofonon, marimbán és dobokon. A 2000-ben alakult együttes tagjai azt vallják, hogy minden jó zene eljátszható ütőhangszereken is.

Vázsonyi János szaxofonművész július 27-én, vasárnap a jabloncai római katolikus templomban – ahogy a sajtóirodának elmondta – Bach és Telemann műveket fog játszani, de saját szerzeményeket és dzsessz-variációkat is előad délután két órakor, majd ráadáskoncert következik 18 órakor Pomolkán, szintén a római katolikus templomban. Nagyon szeret Szlovákiában muzsikálni, tavaly Zsolnán szerepelt. “Kedvesek, szíves vendéglátók az ottani emberek, legyenek magyarok vagy szlovákok, eddig csak jó tapasztalatokat szereztem” – tette hozzá a zenész.

hirextra.hu

Kapcsolódó cikkek:

Gömör-Tornai Fesztivál nyolcadszor

VIII. Gömör – Tornai Fesztivál