Képviselő-testületeik révén Rozsnyó iránt más országok is érdeklődnek. Júniusban MUDr. Vladislav Laciak polgármester Dr. Helmut Wesselyt, az Osztrák Köztársaság szlovákiai nagykövetét fogadta a Rozsnyói Történelmi Városházán. Azokról a lehetőségekről tárgyaltak, amit az ipari park nyújt a beruházóknak. A nagykövet úr a Roma klub tevékenységéről, a roma asszisztensekről és az iskolai oktatásra való felkészítésről is érdeklődött.
Szó esett továbbá az idegenforgalomról, az osztrák diplomata szerint Rozsnyó város ezen a téren hatalmas erőforrásokkal rendelkezik. Ígéretet is tett, hogy segíteni fogja ennek fejlesztését. Wessely úrnak Rozsnyó szívügye, mert a gyökerei Gömörben. vannak.
A Norvég Királyság Rozsnyó városnak, pontosabban a Vöröskereszt Rozsnyói Területi Szervezetének a Gondozói Ház tervéhez nyújtandó segítségéről tárgyalt Brit Lovseth nagykövet asszonnyal a polgármester.
Ez nem az első találkozójuk volt és már megszületett az a gondolat is, hogy a skandináv ország melyik városával fognak együttműködni.

Forrás: Rozsnyói Lapok, Szakc- Rozsnyó