Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adja át a szerdai nemzeti ünnepen a Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozatának kitüntetéseit – közölte a kormányszóvivői iroda. A Kisebbségekért Díjban a külhoni magyarság azon képviselői részesülnek, akik munkásságukkal nagyban hozzájárultak a nemzeti identitás, a magyar kultúra megőrzéséhez és fejlesztéséhez – olvasható a közleményben.
A kormányszóvivői iroda szerint a kormány azzal, hogy a díjat a nemzeti ünnepen adja át, hangsúlyozni kívánja a nemzetpolitikában történt változásokat, a külhoni magyar közösségek ügyének szentelt kiemelt figyelmet.
A díjátadó előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök köszöntőt is mond a Külhoni Művészeti Fesztiválon, az ünnepi díszelőadáson pedig részt vesznek a külhoni magyar politikai, kulturális, tudományos élet vezető képviselői.
A tájékoztatás szerint a 2006-os választások után Gyurcsány Ferenc többször is találkozott és konzultált a szomszédos országok magyar közösségeinek választott vezetőivel a megújuló nemzetpolitika kérdéseiről.
A kormányfő a tárgyalások során leszögezte, hogy a megújult nemzetpolitika a kölcsönös együttműködés és felelősségvállalás elvén alapul, és nem válhat részévé a magyar belpolitikai küzdelmeknek – áll a kommünikében, amely arra is kitér, hogy a tárgyalások eredményeképpen átalakult a támogatáspolitika és az ahhoz kapcsolódó intézményrendszer.
A közlemény szerint a tárgyalásokon megegyezés született arról is, hogy kétévente, augusztusban megrendezik a világ magyarságának kulturális fesztiválját, és az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Kisebbségekért Díjban részesülnek a külhoni magyarság képviselői.
MTI