Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke felszólította a pekingi olimpián részt vevő sportolókat, hogy tiltakozzanak a tibeti emberi jogi helyzet miatt. A Bild am Sonntag tegnapi (2008. augusztus 3.) számában megjelent cikkében a német jobboldali politikus hangsúlyozta: a sport szeretete nem szolgáltathat alapot az emberi jogok megsértésének eltűréséhez. „Arra szeretném buzdítani a sportolókat, hogy nézzenek szembe a tényekkel, ne csukják be a szemüket. Minden sportoló kifejezheti véleményét a maga módján. Kötelességünk, hogy gondoljunk a kulturális túléléséért küzdő tibeti népre.”

Az Európai Parlament elnöke hangsúlyozta, hogy a testület a jövőben is a leghatározottabban kiáll az emberi jogok érvényesülése, s ennek kapcsán a tibeti nép jogai mellett. Egyidejűleg bejelentette, hogy a dalai láma december elején beszédet mond a parlament előtt.

Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter eközben az Internet-elérés korlátozása miatt bírálta a pekingi vezetést, mivel a kínaiak korábban ígéretet tettek arra, hogy biztosítják a külföldi újságírók számára a szabad Internet-használatot. Emberi jogi szervezetek pedig azzal vádolták meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy alkut kötött Pekinggel a világháló korlátozására. Jacques Rogge, a NOB főtitkára ugyanakkor határozottan visszautasította a vádakat.

Kínát rendszeresen érik bírálatok az emberi jogokkal kapcsolatos hozzáállása miatt. A tavaszi tibeti események miatt felerősödtek azok a vélemények, melyek szerint nem lett volna szabad Pekingnek adni 29. nyári ötkarikás játékok megrendezési jogát. Áprilisban az Európai Parlament határozatot fogadott el, melyben a megnyitóünnepség bojkottálásra hívták fel a tagállamok vezetőit.

Peter Mandelson, az Európai Bizottság kereskedelempolitikáért felelős tagja egy korábbi nyilatkozatában ésszerű megoldást sürgetett: „ragaszkodnunk kell értékeinkhez és meggyőződéseinkhez, ugyanakkor azt is szem előtt kell tartanunk, hogy együtt kell működnünk Kínával és segítenünk kell az országot.”

EUvonal