Emlékezéssel és tervezéssel teltek a Matica slovenská megalakulásának 145. és újraindulásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek

Jozef Markuš elnök a jubileum alkalmából a szervezet nemzetébresztő és összetartó szerepét hangsúlyozta, melyet sajnálatára az önálló Szlovák Köztársaság megalakulása után sem engedtek mindig kibontakozni. Markuš a megválasztása óta eltelt 18 év legnehezebb időszakának a Dzurinda-kabinet két kormányzási ciklusát nevezte. Szerinte a hatalom ekkor valósággal ellehetetlenítette a szervezet munkáját. Ugyanakkor reméli, hogy ennek egyszer s mindenkorra vége, hiszen még 18 év múltán is nagy tervei vannak a Matica élén.

Ezek közé tartozik a Štefan Mojzeš és Karol Kuzmány nevét viselő intézetek létrehozása, melyek – Markuš szerint – küldetésükben és jelentésükben majdan a British Council-lal és a Geothe Intézettel is vetekedhetnének.
,, A dolgok mulandóak, de a szlovákság ügye iránti gondoskodásunk maradandó. Minden erőnkkel azon voltunk, vagyunk és leszünk továbbra is, hogy megvédjük anyanyelvünket és kultúránkat – idehaza és külföldön egyaránt” – nyilatkozta Markuš.

Az említett célok teljesítésében látja a Matica slovenská szerepét a kormányfő is, aki a jubileum alkalmából mondott ünnepi beszédében néhány praktikus tanáccsal is szolgálni tudott. Robert Fico azt ajánlotta a szervezetnek, összpontosítsa figyelmét Szlovákia déli, magyarok lakta részére.

Szerinte a legközelebbi évforduló megünneplésének helyszínéül sem kell feltétlenül Túrócszentmártont választani. Hiszen Érsekújvárban, Komáromban, vagy Rimaszombatban is lehet ünnepelni.

A kormányfő szavai emellett elsősorban mégis arról igyekeztek meggyőzni a jelenlevőket, hogy a személyében komoly támogatónak örvendhet a Matica slovenská.

A Matica slovenská egyedi, és bizonyára sok nemzet örülne neki, ha ilyen szervezettel büszkélkedhetne. Fejet kell hajtani a tevékenysége előtt. “Mondjon bárki bármit, ez a kormány a Matica mellett áll, és támogatja annak munkáját” –ígérte Robert Fico.

Felvidék Ma, Pátria, ró