Több mint 8 milliárd forintnak megfelelő uniós támogatástól esett el Szlovákia. A felsőoktatási intézmények felújítására fordítható összegtől elsősorban a beadványok színvonala miatt estek el a pályázó intézmények.
Az oktatásügyi minisztériumhoz 19 pályázat érkezett, de csak tizenegyet támogattak. A neves pozsonyi Komenský Egyetem sem jutott pénzhez. A révkomáromi magyar nyelvű Selye János Egyetem ugyanakkor sikerrel járt – a maximálisan elnyerhető 1,2 milliárd forintnak megfelelő összeget kapták meg. Ennek a nagy része az internetkiépítésre az egyetem valamennyi termében, a kollégium valamennyi szobájában, didaktikai eszközökre – tehát videoprojektorok, számítógépek – a könyvtárnak az elektronikus beléptetőrendszere lesz ebből felszerelve, ezen kívül két laboratóriumot állítunk össze kémiából és biológiából – közölte Albert Sándor, Selye János Egyetem rektora.

Szlovákia az elkövetkező években mintegy 55 milliárd koronát, azaz 440 milliárd forintot szerezhet az Európai Uniótól oktatásügyre és tudományfejlesztésre.
Duna TV