Beszéljük meg rovatunk vendége a héten Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház igazgatója volt, akit az 56. színházi évad kezdetének alkalmából kérdezték az olvasók.
A kérdések alapján készült interjút közöljük az alábbiakban.
– Nem könnyű megfelelni alkalmazottaknak, nézőknek, hozzáértőknek, amatőröknek stb. Tisztelt igazgató úr! Hogy tud ezzel megbirkózni? Milyen hatással van mindez az emberre, Tóth Tiborra?
Aki mindenkinek meg szeretne felelni, az senkinek sem felel meg. Egy vezető beosztásban lévő embernek tudni kell vállalni népszerűtlen döntéseket is, s ezek következményeit is. Hazudnék, ha azt mondanám, olykor egy vártnál rosszabbul sikerült előadás, vagy egy kemény döntés lelkileg közömbösen érint. Nánay István, elismert magyarországi színházkritikus igazgatói kinevezésemkor kissé aggódva a következőt mondta: ,,Örülök. Egy dologra vigyázz! A gerinced azért maradjon meg, mert hogy a gyomrod rámegy, az biztos!” Nos, sajnos, a jelek már mutatkoznak…
– Lassan két esztendeje, hogy aláírásával és a színház pecsétjével hitelesített levelét kézbe vettem, amelyben mint újságírót eltanácsol a Komáromi Jókai Színházból. Természetesen megjegyzi, hogy mint civil néző, ha megváltom a jegyem, beléphetek a színházba, s még a jegypénztár telefonszámát is megadta. Köszönet érte.(Jelzem, hogy a Csárdáskirálynő kivételével, amelyre nem tudtam még így sem jegyet szerezni, a színház minden előadását láttam.) Mivel még mindig újságíróként dolgozom és a színház iránti tiszteletem is a régi, érdeklődnék, hogy a kitiltás az Ön igazgatói ciklusának a végéig érvényes-e vagy netán még tovább? Ez ugyanis nem szerepelt a levelében és nem mindegy. A színház idei évadjához és az Ön munkájához sok sikert kíván, Juhász Dósa János
Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, hisz ebben a témában már történt nem egy nyilvános levélváltás is. A színház vezetősége nem változtat két évvel ezelőtti álláspontján. A színház bátran áll a negatív vélemények és észrevételek elébe, főleg ha azok építő jelleggel is hatnak, s nem hátsó szándékúak, személyeskedők, tudatosan kompromittálóak, kártékonyak, alattomosak, színvonaltalanok, mint az Ön írásainak az esetében.
– Miért van az, hogy Tóth Tibor igazgató úr „utálja” azokat a magyar drámaírókat, akik kicsit magasabb, intelligensebb, s értékekben is gazdagabb színműveket írnak, mint most pl. Angliából dédelgetett 10. rangú drámaíró vagy miért kap olyan amerikai színmű, mint a Mesterkurzus előnyt, olyan magyar színmű előtt, mint a „Mátyás király dráma”? A „Mátyás király dráma” éppen a legnagyobb magyar király életéről és a reneszánsz Magyarországról ad hű képet. Ezt miért nem hajlandó az igazgató úr meg csak a kezébe se venni? Miért nem válaszol az igazgató úr vagy a színház illetékesei olyan levelekre, amelyeket Önökhöz küldenek?
Nem tudom, melyik tizedrangú angol drámaíróra gondol a tisztelt olvasó. Netán McDonagh-ra, aki írországi, s a világban Nemzeti Színházak (!) tucatjai játsszák a darabjait? Nincs róla tudomásom, hogy a ,,Mesterkurzus,, című darab szerepelne színházunk repertoárjában. A teljesség igénye nélkül, felsorolnék néhány olyan magyar szerzők által írt színdarabot, amely az elmúlt 5 évben gazdagította színházunk repertoárját. Jókai Mór: Gazdag szegények, Szomory Dezső: II. József, Lengyel Menyhért: A Waterloói csata, Örkény István: Tóték, Molnár Ferenc: Doktor úr, Hubay Miklós: Egy szerelem három éjszakája, Romhányi József: Hamupipőke, Kálmán Imre: Csárdáskirálynő, Szép Ernő: Patika, Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja, Arany János: Toldi, Gárdonyi Géza: A bor, stb. Október 8-án mutatjuk be Kodály Zoltán: Háry János című daljátékát, s folynak Tamási Áron: Énekes madár című népi játékának az előkészületei.
– Milyen a kapcsolata a színháznak a fenntartójával, a megyei önkormányzattal, főleg miután az MKP kisebbségbe került?
Őszintén szólva nem érezzük ennek a jelenségnek a hátrányát. A színháznak a mindenkori fenntartójával szemben kötelessége az elvárásoknak megfelelni, természetesen, egészséges keretek között, állami intézményről lévén szó. Jó munkaviszonyt kell kialakítani a fenntartó hivatalnokaival, s egy józan erőszakossággal, okos lobbival elég sok mindent véghez lehet vinni. De sajnos elég sok mindent nem.
-Nagy húzásnak tartottam a Forgószínpad bemutatását, amelyben a társulat idősebb színészei kaptak főszerepet. Számítanak rájuk a későbbiekben is?
A forgószínpad az 55. évad tiszteletére lett műsorra tűzve, s egy tisztelgés, főhajtás az elődök érdemei előtt. A későbbiekben természetesen a szükség elve alapján továbbra is számol a színház olyan nyugdíjas kollégákkal, akik viszont mutatnak hajlandóságot az együttműködésre.
– Az amatőr színjátszó mozgalom, gondolok itt elsősorban a nagyobb csapatokra, melyek zenés darabokat, musicalt-rockoperát játszanak, aránylag nagy közönséget vonzanak vidéken. Véleménye szerint ez árt vagy használ a profi színházaknak?
Elég sok amatőr csoportosulás (de nem csak amatőr) próbálkozik könnyebben színre vihető slágerdarabokkal, ugyanis ezekkel lehet nagyobb hatást elérni, több közönséget megszólítani. Nem utolsósorban nagyobb bevételre szert tenni. Sajnos nem minden esetben van ezek között az előadások között olyan, amelyik mögött ,,tartalom,, is van (tisztelet a kivételnek). Mivel ismerjük tájainkon a közönségigényt, tudjuk, hogy nagyobb azoknak a létszáma, akik a kommersz-zenés műfajt pártolják. Azokkal van baj, akiknek majdnem mindegy, hogy most egy értékes, művészileg és szakmailag is jól megkomponált, pl. musicalt vagy operettet látnak, vagy egy vér ciki pocsékat. A rossz konkurencia természetesen nem használ a színháznak. Javaslom az amatőr csoportoknak is, hogy időnként meglehetne próbálkozni igényesebb szerzők, akár klasszikus műveivel is, nemcsak a már sokak által lerágott zenésekkel.
– Komáromban rendezik meg a Jókai Napokat, az amatőr színjátszók fesztiválját. Mennyire kísérik figyelemmel a felhozatalt, s milyen a kapcsolatuk az amatőr mozgalommal?
A kimagasló tehetségű amatőr színészekre, természetesen, felfigyelünk, de meg kell jegyeznem, hogy a színészethez nem elég az, ha valaki csak tehetséges. A cél az, hogy a tehetség mellé képesítettség is járuljon, s ezt főleg az iskolák tudják biztosítani. A színi tanodákkal már egy kicsit óvatosabb vagyok, nem mind üti meg a kívánt színvonalat.
Ha valaki amatőrként úgy dönt, hogy hivatásos szinten szeretné tovább folytatni a színészetet, s erre őt a színház vezetése is alkalmasnak találja, természetesen minden segítséget, és útbaigazítást megkap tőlünk ahhoz, hogy egyetemi szinten nyerhessen képesítést.
– Ha összehasonlítom a szlovákiai magyar és a magyarországi színház élményeimet – bár ez csak az én szubjektív (de elfogulatlan!!!) véleményem -, ég és föld. Magyarországon majdnem mindig lelkesen jövök ki egy színházból, amíg innen… Tényleg ekkora a különbség?
Ez tényleg szubjektív vélemény, amihez nehéz kommentárt fűzni. Van olyan néző, aki ezt pont fordítva éli meg a mi színházunk javára. Lehet, hogy ha a mi színházunkban is gyakrabban tűnnének fel ismert szappanopera-és médiaarcok, akkor felemelőbb, hatásosabb lenne az élmény is… ???
– Komárom egyetemi város lett, ez a színház látogatottságán mégsem nagyon látszik meg. Milyen előadásokkal és egyéb módon szeretnék megszólítani őket?
Minden előadást, valamint a legkedvezőbb bérletcsomagot ajánljuk minden évben az egyetemistáknak. Sajnos, az eredmény siralmas, de erről többet tudnának mondani azok a színházrajongó aktivista egyetemisták, akik mindent bevetve próbálják becsábítani diáktársaikat a színházi előadásokra, sajnos, elég gyakran reménytelenül. Akik viszont eljönnek, azokat nagyon megbecsüljük.
– Évek óta nem mutattak be színházaink szlovákiai magyar drámát. Ez a műfaj teljesen mostohának számít irodalmunkban, ellentétben Erdéllyel és Vajdasággal, ahol évente több ősbemutatót tartanak, sőt Újvidéken évente drámaíró versenyt is rendeznek. Szerepel az Ön és Lévay Adina tervei között, hogy ez irányban lépjenek, s akár pályázattal, akár tehetséges írók színházba csalogatásával ismét életre keltik a szlovákiai magyar drámát?
Ha lenne a szlovákiai magyar drámairodalomban felhozatal, akkor lenne miből választani. Az említett régiók drámaírói nemcsak a színházaik unszolására írják darabjaikat, hanem belső alkotói motiváció is készteti őket erre. Aztán pedig bekopognak a színház dramaturgiáján frissen írt darabjaikkal, amelyekből a legjobbakat vagy alkalmasnak találja a színház a bemutatásra, vagy nem. Nem mondom, hogy nem került el hozzánk egy-két mai kortárs felvidéki színdarab, de a színház művészeti vezetése vagy nem találta alkalmasnak, vagy éppen más okból kifolyólag nem érzett késztetést ezek bemutatására. Egyébként több felvidéki író-költő társaságában alkalom adtán felvetjük ezt a témát, s hasonló véleményen vannak. Hat évvel ezelőtt az 50. évad tiszteletére kiírt a színház egy drámaírói pályázatot, melynek első három nyertese pénzjutalomban is részesült. Az elbíráló kuratórium színházon kívüli szakértőkből tevődött össze. Be is futott néhány darab, de az első díjat ennek ellenére sem osztották ki, mivel egyet sem találtak rá alkalmasnak. A színház vezetősége ennek ellenére fontolgat egy következő dráma-pályázati kiírást is.
– Martin Huba két izgalmas előadást is rendezett Komáromban (Az imposztor, Karamazov-testvérek). Nem gondolkodtak azon, hogy más, fiatal szlovák rendezőt is meghívjanak Komáromba?
Több szlovák rendezővel tartja a színház a kapcsolatot (Dodo Gombár, Roman Polák, Rasto Ballek, Vajdička, Števo Korenči stb.) Előreláthatólag a 2009/2010-es szezonban ismét Martin Huba rendez majd.
– Kassán Fabó Tibor vezetése alatt nagyon izgalmas előadások jöttek létre, s ezekben az előadásokban Fabó mellett Bandor Éva és Ön is kulcsszerepeket játszottak. Ma a színház mélyponton van, s ez köszönhető annak is, hogy Önök elhagyták a keleti végeket, s Komáromba költöztek. Nem gondolják, hogy hűtlenül magára hagyták Kassát, s a könnyebbik megoldást választották?
Ne tessék ilyen lelkiismeret-furdalásra késztetni, s főleg a Thália helyzetéért a felelősséget azokra hárítani, akik már lassan tíz éve nincsenek ott. A magunk idejében azt hiszem megtettük a tőlünk legtöbbet telhetőt. Azokat a sikereket nem adta senki ingyen, elképesztő színházcsinálás iránti akarás fűtötte a lelkünket. A színház mindennél a legfontosabb volt. Nagyon büszke vagyok arra az időszakra, mert művészeti vezetőként sikerült bebizonyítanom, hogy olykor a semmiből is nagyszerű előadásokat lehet létrehozni. Természetesen, olyan is volt, hogy megbuktunk. Hogy miért fordult később rosszabbra a Thália helyzete? Azok talán tudják erre a választ, akik nem minden áron akarták azt a színházi arculatot, fanatizmust és morált, amit azok, akik már azóta nincsenek ott.
– Hosszú évekig téma volt az MKP háza táján a harmadik, Közép-Szlovákiában létrehozandó profi színház gondolata. Azóta se hang, se kép, sőt a kassai és a komáromi társulat is csak elvétve jut el errefelé. Ön nem tartja fontosnak, hogy ez az egyre inkább hitét vesztett magyarság is részesüljön a színház, a magyar szó szépségeiből?
Minden olyan fórumon, ahol ez a téma előkerül, csak támogatni szoktam ezt a kezdeményezést. Erdélyben a rendszerváltás óta három magyar színházat alapítottak a meglévő néhány mellett. Nem furcsa ez egy kicsit egy olyan országban ahol az anyaországi politika nem melengeti túlságosan a keblén a nemzetiségeket, főleg a magyarokat? Valószínűleg Csíkszeredán és Székelyudvarhelyen erős volt a helyi, a közösségi, és a politikai akarat is új kulturális intézmények alapítására. Mi ezt a kettőt is néha vérrel-verítékkel tudjuk fenntartani, s tízévenként holmi politikai intézkedések következtében rendre veszélybe kerül az egzisztenciája. Úgy gondolom tehát, hogy ezt a kérdést máshová is lehetne intézni
– Az idén Kassán és Komáromban is bemutatják a Szomorú vasárnapot. Mi adja a darab aktualitását s egyúttal ekkora népszerűségét, s nem lett volna-e ésszerűbb egy bemutatót tartani a darabból?
A Komáromi Jókai Színház Seress Rezső halálának 40. évfordulója tiszteletére mutatja be ezt a darabot, mivel Seresst erős szálak fűzték Komárom városához. Fiatal korában itt élt, ide járt artista iskolába, s a sors fintora, hogy itt szenvedett balesetet is, mint artista. Innen aztán visszatért Budapestre, ahol zongorista, és dalszerző volt. Emlékirataiban nagyon szívesen emlékszik Komáromra. Hogy aztán maszek színházi társaságok miért veszik szintén elő ezt az előadást, arról talán őket kellene faggatni. Velünk senki nem egyeztetett, de nem is kötelessége senkinek.
– Az egyik legtehetségesebb felvidéki színésznek tartom Gál Tamást, aki évek óta nem játszik se Komáromban, se Kassán, hanem különböző egy-kétnszemélyes társulatokkal járja az országot. megengedhetjük magunknak ezt a luxust, s Ön mennyire támogatja ezeket az alternatív csoportosulásokat? Gondolok Gágyor Péter vagy Czajlik József színházára?
Ha jól tudom, Gál Tamás nem csinál alternatív színházat, sőt Gágyor és Czajlik sem. Nem tudom, luxus-e az egy színház számára, ha Gál Tamás nem tagja a társulatának, főleg akkor, ha Ő maga nem tud színházi kötelékben létezni. Ezt maga nyilatkozta többször, s bevallom, néhány színházbeli vendégszereplése kapcsán erről jómagam is meggyőződtem. Ez természetesen nem vesz el az Ő képességeiből. Egyébként Czajlik József januárban Szophoklész: Antigoné című tragédiáját mutatja be a Vasmacska stúdiószínpadon.
– Egyre kevesebb írást olvashatunk lapjainkban színházainkról, a recenziók szinte teljesen eltűntek. Az Új Szóban is csak a színház alkalmazottja, Bárány János tartja a frontot. Miért fordultak el a lapok a színházaktól, s mennyire tartja fontosnak, hogy a lapok beszámoljanak a színházi történésekről?
A színházi szakírókkal ugyanaz a probléma, mint a felvidéki drámaírókkal. Nem jó az, ha valaki unszolva van, hogy színházi recenziót írjon. Van természetesen néhány képesítetlen önjelölt, de azok inkább jobb, ha nem írnak. Sajnos Dusza István halálával meghalt a szlovákiai magyar egyetemes színházkritika is. Talán a lapok is tehetnek erről, mert nem sarkallják az újságíróikat arra, hogy színházzal foglalkozzanak. Az igazsághoz pedig még az is hozzátartozik, hogy nem egy könnyű műfajról van szó, felkészületlenül könnyen lelepleződhet akárki. De tovább megyek. Fontosak ezeknek a lapoknak pl. a felvidéki színészportrék? Egyik lapszerkesztő azt válaszolta nekem, amikor már az általa szerkesztett lap címoldalán egy év leforgása alatt negyedszer jelent meg ugyanaz a budapesti média-macho, hogy ezzel együtt adható el jobban a lap. A felvidéki színészekről meg írjon a budapesti ,,Kiskegyed,,…?
– Ön pár évvel ezelőtt még keményen bírálta s idejétmúltnak nevezte a kisvárdai Határon Túli Színházak Fesztiválját, sőt az egyik évben a társulat nem is vett részt rajta. Egyik nem régi interjújában viszont már dicsérte és fontosnak nevezte, hiszen a társulat az idén komoly díjakat kapott. Fontos Ön szerint ez a fesztivál ma, amikor a határok már jórészt eltűntek, s hogyan lehetne azt a mai kor követelményeihez igazítani?
Soha nem a találkozó szellemiségét bíráltam, hanem a válogatás módszerét. Nem tartom helyesnek azt, hogy egy versenyfesztiválon kötelezően ott legyen alanyi jogon az összes határon túli színház, akár született az elmúlt szezonban fesztiválra érdemes előadása, akár nem. Ellenben az is tény, hogy legtöbb határon túli színháznak ez az egyedüli anyaországi megmutatkozási lehetősége. Pár évvel ezelőtt krízisben volt ez a fesztivál, s ez nemcsak az én véleményem. Az utóbbi 2-3 évben viszont, mintha a magyarországi szakma apraja-nagyja is elkezdett volna rá intenzívebben odafigyelni. Tíz éve még olyan neves színházi rendezők, mint Ascher Tamás, Máté Gábor, vagy Alföldi Robi azt sem tudták, hogy létezik ilyen fesztivál, mára pedig ott ülnek a zsűriben, s jobbnál jobb szakmai tanácsokkal látják el a határon túli színházi embereket. Ennek a fesztiválnak szakmailag kell átlépnie a saját árnyékán, s erre most elég jó esélye is van.
– Néhány évi együttműködtek a Ghymes együttesbeli Szarka Tamással az egyik Federico Garcia Lorca – darabban. Lesz ennek folytatása (nem a darabnak, hanem az együttműködésnek)?
Igen. Tervezzük a további együttműködést.
Felvidék Ma, h.k.
