A hét végén Munkácson tárgyal a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának őszi találkozóján a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elnöke, Csémi Szilárd. Az elnököt elkíséri a Cserkész újság főszerkesztője is.

A Kárpát-medencei magyar cserkészszövetségek és a tengeren túli magyar cserkészvezetők közös gyűlésére kerül sor szeptember 26-28. között a kárpátaljai Munkácson. A tanácskozáson többek között értékelik a nyári vezetőképző táborokat és az eddigi közös programokat. Az egyes tagszövetségek külön beszámolóval készülnek, ahol ismertetik szövetségük anyagi helyzetét, valamint a ,már megvalósult és az előttük álló munkatervet.
A tanácskozáson az MCSSZF közös újságjának a megbeszélésére is sor kerül majd. A Cserkész című újságot továbbra is a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség adja ki, de egy korábbi határozat alapján közös újsággá lépett elő a Kárpát-medencében és a többi országban élő magyar cserkészek számára.

Az SZMCS novemberében rendezi meg a lengyel cserkészekkel közösen a Kisebbségi Konferenciát Paláston. Ennek kapcsán is közös véleményt szeretnének kialakítani az MCSSZF tagjai.

Felvidék Ma