Szeptemberben hatályba lépett a közoktatási reformot elindító törvény, amely az oktatásügyi miniszter nyilatkozata szerint csökkenteni hivatott a bürokráciát, és nagyobb teret kíván adni a pedagógusok kreativitásának, egyéni módszereinek. Mit jelent ez a gyakorlatban a pedagógusok, az iskolákat benépesítő diákok és a szülők számára? – erről dr. HECHT ANNa, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének oktatáspolitikai alelnöke tájékoztat.

– Korszerű és átfogó törvényt vártunk, amely a közoktatás minden fontos területét és részletét felöleli, amely a szlovákiai oktatási rendszert valóban decentralizálja. Szerettük volna az új törvényben együtt szemlélni az egész rendszert, annak működését, finanszírozását, ezen belül a humán erőforrások megújítását, a pedagógusképzést és a pedagógustovábbképzéseket, az oktatási intézményeket kiszolgáló háttérintézmények működé sét, finanszírozását. Ehhez képest az új törvény csak statikus leírását tartalmazza az oktatási rendszernek, amelyben az eddig is meglevő óvoda–alapiskola–középiskola szerkezet mellett szó esik a műveltségi szintekről is, az európai standardnak megfelelően.

– Az induló reform bizonyos elemei talán csak hozhatnak némi oldást az oktatói gyakorlatba? Hogyan értékeli a tanügyi törvényt a nemzetiségi iskolák szemszögéből nézve?

– A törvény pozitívuma, hogy az állami kerettantervek mellett az iskola kidolgozhatja saját oktatási programját, azaz a szülők helyi igényeit szolgálva kialakíthatja saját arculatát. Ez korszerű, az iskolai önállóságot erősítő gondolat. Az viszont elfogadhatatlan, sőt felháborító, hogy a magyar nyelven oktató iskolák számára a központi kerettantervek szerint óraszám-módosítást rendeltek el anélkül, hogy azt a magyar kisebbség képviselőivel és szakmai szervezeteivel konzultálták volna. Nagy hibája a törvénynek, hogy a nemzeti kisebbségek esetében nem rendelkezik az oktatásügyi kérdésekben az együttdöntés módjáról és lehetőségéről. Iskoláinkat, gyermekeink oktatását érintő kérdésekben bennünket az oktatási miniszter nem köteles megkérdezni, meghallgatni. Így születhetett meg tavaly „rólunk nélkülünk” alapon a kisebbségek oktatására vonatkozó minisztériumi koncepció, amelynek lényege az államnyelv megtanítása a nemzetiségek iskoláiban. Ezt egyébként tavaly sajtónyilatkozatában Hannes Swoboda, a PES alelnöke is bírálta.

– Nem pótolható a háttérintézményekben az, ami a minisztériumban hiányzik?

– Nemcsak a minisztériumban nincs nemzetiségi főosztály, de az oktatásügyi kutatóintézetekben, az Állami Pedagógiai Intézetben, a pedagógiai módszertani központokban sincs. Nem is csodálkozhatunk azon, hogy tankönyvkiadásunkban sincs előrehaladás. Mindent összevetve, a magyar iskolában oktató pedagógusok számára az új törvény nem hozott sok könnyebbséget, talán még nagyobb felelősségvállalással kell indulniuk, hiszen továbbra is hiányoznak a magyar tanítási nyelvű iskolák specifikus területeit szolgáló oktatásügyi háttérintézmények.

– Mennyiben érinti az új törvény életbe léptetése az iskolás gyerekek szüleit, támaszt-e velük szemben is valamiféle igényt, kötelezettséget?

– Az új tanügyi törvény alapján nagyobb mértékben különbözhet majd az egyik iskola a másiktól, hiszen a kötelező kerettantervi órák mellett az iskolavezetés a választható órák struktúrájával alakítani tudja majd hosszabb távon az iskola arculatát. A sajátos arculatnak akkor van értelme, ha a struktúra tükrözi a helyi igényeket, a szülői elvárásokat. A helyi tantervek kialakítása, elfogadtatása nem egyszerű feladat. Ennek során feltétlenül szükséges a pedagógusok és a szülők együttműködése. Szükséges a kölcsönös bizalmon alapuló kommunikáció. Sokfélék vagyunk, igényeinkben és elvárásainkban is. A szülők részéről – főleg a kisebb településeken, a kisebb iskolák, óvodák finanszírozási nehézségeit tekintve – bizony szükség lesz a kompromiszszumkészségre. A jó pedagógus viszont sok mindent áthidalhat – jó módszereket alkalmazva. A gyermek érzelmi kompetenciáinak kialakítása pedig közös feladat, a szülő és a pedagógus szoros együttműködése – kölcsönös megbecsülésen alapuló együttműködése – hozhat csak eredményt.

– A reform nagy hangsúlyt helyez a kompetenciafejlesztésre, az ismeretek gyakorlati alkalmazására való képesség elsajátítására. Mennyiben új keletű feladat ez a pedagógusok számára?

– Igaz, hogy felbukkant – nemcsak nálunk, hanem Európában mindenütt – ez a bűvös fogalom: a kompetenciafejlesztés. Pedig semmi új a nap alatt, hiszen a jó pedagógus, miközben tanított, a maga módján eddig is fejlesztette, formálta a gyermek gondolkodását, problémamegoldó készségét, az elméleti ismeretek átadásával párhuzamosan megtanította azok gyakorlati alkalmazására. Miközben nyelveket vagy informatikát tanítunk – és nem csak magoltatunk –, fejlesztjük a gyermek kommunikációs készségét: fejlesztjük a nyelvi kompetenciáját, kialakul a gyermek informatikai kompetenciája. Erre a kettőre az EU-ban mindenütt rendkívül nagy gondot fordítanak. Az anyanyelvi kompetencia mellett legalább két világnyelven kellene megfelelő szinten kommunikálnunk. De azt sem árt tudatosítani, hogy a nyelvek ismerete, a számítógép ismerete önmaga még nem jelent igazi műveltséget, ezek eszközök a műveltségszerzéshez. Nagyon fontos az érzelmi kompetencia fejlesztése. Félő, hogy az iskolában a nyelvek és az informatika tanítása mellett háttérbe szorulnak azok a tantárgyak, amelyek által az érzelmi kompetencia hatékonyan fejleszthető.

– Az első évfolyamban az állami alaptanterv csökkentette az anyanyelvórák számát, az elvett órákat az iskolák kénytelenek a szabado felhasználható órákból pótolni. Ezzel viszont a nemzetiségi iskolák tanulóinak csorbul az esélyegyenlősége a szlovák iskolák tanulóival szemben. A pedagógusszövetségnek van-e erre valamilyen, a hátrányt enyhítő megoldási javaslata vagy elképzelése?

– A pedagógusszövetség a jelenlegi oktatási rendszerben nem oldhatja meg ezt a problémát, ebben nem kompetens, de katalizátor lehet abban, hogy megfogalmazzuk igényünket oktatásügyi jogaink gyakorlására. Gyermekeink érdeke, hogy a szubszidiaritás, a közteherviselés elvét Szlovákia az oktatásügy ágazati irányításában – a tartalmi vonatkozásokban is – megvalósítsa. Szorgalmaznunk kell a magyar ajkúak oktatását érintő kérdésekben az együttdöntési mechanizmusok kialakítását, törvénybe foglalását. A több mint 300 magyar tanítási nyelvű iskola számára az államilag finanszírozott oktatásügyi háttérintézményekben olyan részlegeket kellene működtetni, amelyek azok fejlesztését, segítését szolgálják.

– Hogyan fogadják az éritett pedagógusok azt a tényt, hogy az ötödikben csökkent a matematikaórák száma.

– A matematika – ha jól tanítjuk – a legjobb eszköze a logikus gondolkodás fejlesztésének, a problémamegoldó készség előmozdításának, a rendszerezésre való készség kialakításának. Matematikatanítással nemcsak pontos, de átfogóan gondolkodó, az összefüggéseket könnyen felismerő, az általános tudást alkalmazni tudó diákokat nevelhetünk. Matematikatanárként nem tudom helyeselni, hogy nem szánunk az iskolában erre elég órát. A nyelvek tanulása is fontos. Számunkra lényeges az anyanyelv. Ezenkívül meg kell tanulni kommunikálni államnyelven és világnyelveken – mire leérettségizünk, elfogadható szinten. Azonban azt is be kell látni, a nyelvtanulásban az eredmény nemcsak a ráfordított óraszám függvénye. Lehet, hogy hatékonyabb lenne a más nyelvek tanítása-tanulása abban a korban, amikor a gyermek már érettebb. Az érzelmi kompetencia fejlesztésére ugyancsak nagy hangsúlyt kell fektetni, nem lenne helyénvaló elhanyagolni az éneket, a művészeti tárgyakat, a helytörténetet. A természetet védő, a szülőföldjéhez, anyanyelvéhez, nemzetéhez ragaszkodó, szüleit, embertársait tisztelő, a toleranciát, a szeretetet értékként felmutató növendékeket kellene az iskolában nevelnünk. Ehhez kell kitalálni, kimunkálni a helyi tanterveket. Bízom abban, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolák vezetői és pedagógusai igyekeznek a jelenleg adott keretek között is becsülettel helytállni.

– A középiskolák első évfolyamába lépő tanulóknak meredek átmenetre kell számítaniuk?

– A középiskolák számára a kerettantervek és a helyi tantervek törvény általi bevezetése tulajdonképpen nem jelent meredek változást, mert számukra az eddigi központi tantervek is kínáltak lehetőséget a sajátos arculat kiépítésére – a választható és a nem kötelező tantárgyak aránylag gazdag struktúrája révén. Sok gimnáziumban és szakközépiskolában a tanárok már eddig is éltek a lehetőséggel, hogy az előírt tananyagot leszűkítsék, vagy pontosan fordítva – kibővítsék. A szakiskolák területén viszont egy nagy kihívás körvonalazódik: rugalmasan kellene reagálni a gyorsan változó munkaerő-piaci elvárásokra, az egyre táguló, globalizálódó, nagyobb nemzetközi térségben. Új, attraktív szakokat kellene nyitni, s azokon belül a gyakorlati, kompetenciaalapú oktatást megszervezni, tanárokat képezni és átképezni, tankönyveket szerkeszteni, kiadni stb. Erre a feladatra nem alkalmas egy zömmel központilag irányított szakoktatási rendszer. A szakoktatás fejlesztését szolgáló háttérintézményben (ŠIOV – Štátny inštitút odborného vzdelávania) nincs, és nem is volt nemzetiségi osztály. Talán ezért nem készültek el maradéktalanul a szakoktatás tankönyvei magyar nyelven a magyarul oktató szakiskolák számára.

– Gyepes Aranka, Szabad Újság –