Márai Sándor igazán sokszínű író, több mint hatvan kötetet hagyott hátra. A történelmi regény, amely nemrégiben jelent meg önálló kötetben, elgondolkodtató, az emberi magány, az élettől való menekülés lélekrajza, olvasmányos, lehengerlő történet. Canudos ötezer körüli vályogházból álló település Észak-Brazília őserdejében. De nevezték Szent Városnak, Új Jeruzsálemnek is. A Brazil Köztársaság kikiáltása után egy fanatikus szektavezér ugyanis itt gyűjtött maga köré nyolcezer embert, akik mind el akartak menekülni a civilizáció és az új demokrácia elől.
Saját törvények szerint éltek a mindenható próféta vezetésével, akit ők Tanácsadónak neveztek, és aki magában egyesítette a hadvezért, a bírót és a papot is. Velük volt egy orvos is, egy amerikai, aki elhagyta a civilizációt, hogy itt helyben tanulmányozhassa a vadak törvényeit. De a brazil demokrácia nem engedélyezte az elhajlást, kegyetlen, gyilkos irtó hadjáratban tíz hónap alatt, 1896 decemberétől 1897 októberéig a köztársaság reguláris hadserege a szektát megsemmisítette.
Márai a történetet a hadsereg írnokával mondatja el, ötven évvel az események után. Itt is azt kutatja, mint a többi történelmi parabolájában: miért, hogy hit és eszme mindig a gyilkolással tudja leginkább fanatizálni az embert?

Helikon, Felvidék Ma