Nem mindennapi előadás részesei lehettek a Tompa Alapiskola, a Tompa Református Gimnázium felső tagozatos diákjai, valamint a Nagybalogi Szociális Otthon lakói, akik ellátogattak a budapesti Baltazár Színház előadására.

Különleges, ugyanis az 1998-ban alakult Baltazár Színház értelmi sérült fiatalokból alakult Elek Dóra vezetésével, s azóta folyamatosan működik. Eddig hat bemutatót tartott, s elindítottak egy oktatási programot is neves szakemberek közreműködésével. A rimaszombati előadás előtt Zsélyi Katalin drámapedagógus és Tóth Zsófia iskolapszichológus, a Pedagógiai-Pszichológiai Tanácsadó munkatársa készítették fel a gyerekeket az előadásra, amely a Carissimi nonprofit alapítvány jóvoltából, a Szülőföld Alap és a Védcölöp Alapítvány támogatásával jutott el Rimaszombatba. A társulat akkor lett országosan ismert, amikor Zelki János két filmet is forgatott róluk, s azt a televízió is bemutatta. A Rimaszombatban bemutatott Gondolj rám szívesen c. előadásuk még 2001-ben készült, s a Rómeó és Júlia parafrázisának is tekinthető. A színház pályázatot írt ki, amelyre értelmi sérült emberek „szerelem” témájú irodalmi alkotásait várták, és Shakespeare drámája felhasználásával ebből állították össze az előadást. Megható, izgalmas ötleteket felmutató előadást láthattunk, amely frappánsan ad számot arról, hogy egy értelmi sérült ember is lehet szerelmes. A rimaszombati nézők vastapssal jutalmazták a budapesti vendégek játékát.

Gömöri Hírlap, jdj