“Sem gyűlölettel – sem erőszakkal”. E jelszóval ajánlották Eszterházy János emlékének a Felvidéki Kitelepítettek és Deportáltak 7. országos találkozóját a szlovákiai Révkomáromban.

1946 és 1948 között egy lakosságcsere rendelettel több ezer magyart telepítettek ki Szlovákia területéről.

„Abban az írásban benne volt, hogy csak a szüleinket, édesapát és édesanyát viszik, de a gyerekek itt maradnak, az édesapám azonnal felháborodott, és megmondta nekik: a gyerekek nélkül sehová nem megyünk” – mondta Schniererné Wurster Ilona.

Eszterházy János egész életében a felvidéki magyarság érdekeit képviselte. Emlékének most egy könyvvel is adóznak.

„Rájöttem arra, hogy tulajdonképp ki van radírozva a neve a tankönyvekből és az emlékezetből is, és ezért gondoltam, hogy ő egy olyan értéke a magyarságnak és talán az egész európai kultúrának is, akit fel kell mutatni örökre, talán ez ebben a könyvben sikerült” – mondta Molnár Imre történész, a könyv szerzője.

Eszterházyt a háború után koholt vádak alapján letartóztatták, 1957-ben halt meg a morvaországi Mirov börtönében.

Duna TV