Ebben az évben tavasszal volt a bemutatkozása a “A kultúráért Gömörben” és “Gömörön túl Polgári Társulás” keretén belül megalakult fotóklubnak Rimaszombatban.

Tulajdonképpen ez egy baráti társaság, akik vallják, hogy a fotó maradandó érték. Tevékenységükkel szeretnék terjeszteni Gömör természeti és kulturális értékeit – mondta a bemutatkozáskor a klub elnöke, Benedek László. Célul tűzték ki, hogy a gömöri és az innen elszármazott fotósokkal felveszik a kapcsolatot, sőt más klubokkal, egyesületekkel is. Egyéni és csoportos kiállításokat szerveznek, rendeznek. A fotóklub életéről, tevékenységről propagációs anyagot terveznek megjelentetni.

Rövid történetük során nem hazudtolták meg önmagukat. Számos egyéni és csoportos kiállításon vettek részt itthon ( Feleden, Tornalján, Bátkán). A Föld napja alkalmából áprilisban Bánrévén, továbbá Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Klubban is volt kiállításuk, valamint Szalontán, a Városi Galériában is. Legutóbb a salgótarjáni székhelyű Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület tagjaival és a balassagyarmati fotósokkal közösen egy fotótúrán örökítették meg Beretke falu és a Murány-folyó természeti szépségeit. Az őszi természetet és Beretke tájházát megörökítő fotókból a polgármesternő a faluban állandó kiállítást tervez.

Október elsején fotópályázatot hirdettek meg Gömör, ahol élünk címmel. A téma: 1. Emberi arcok ( gyerekek-idős emberek 2. Városom, falum, környékünk kulturális értékei ( templomok, kastélyok, várak, várromok, kúriák, temetők ) 3. Városom, falvam, környékünk néprajzi értékei ( szérűk, ólak, csűrök, szerszámok, népviselet. A pályázati fotókat 2009. május végéig várják.
Kovács Attila, a fotóklub egyik legfiatalabb tagja “Fény által” című egyéni kiállítása – volt iskolájában -, a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnáziumban 2008. október 29-én nyílik meg, ami egy hónapig látható.

Sok sikert a a klubnak és tagjainak a további munkájukhoz!

A képen Benedek László és Beretke polgármesternője, Gicze Anna

Felvidék Ma, SZAKC Rimaszombat, Molnár Zsuzsa

Kovács Attila

Gecse Attila

Csomós Árpád

Szőke Attila

Dr. Lénárt László

Mács István