A szomszédos országokban többfelé drágább a kenyér, mint Magyarországon, így a határ menti pékségeknek esetenként jobban megéri átszállítani és külföldön értékesíteni termékeiket. Szlovákiában például átlagosan 10-15 százalékkal kaphatnak többet azokért, éppen annyit, amennyivel a pékek szerint a magas előállítási költségek miatt Magyarországon emelni kellene az árakat.

Míg egy kiló kenyér itthon 270 forintba kerül, addig Szlovákiában 300-310 forintnak megfelelő koronát is fizethetnek érte. A határ menti pékségek jobban járnak, ha átviszik a szomszédba termékeiket, mintha Magyarországon 30-40 kilométerre utaztatnák az árut – mondta a Független Hírügynökségnek Varga László, a Magyar Pékszövetség elnöke. Ezt meg is teszik egyébként: főleg Győr, Salgótarján és Szob környékéről jár minden hajnalban a kenyeres autó Szlovákiába.

Varga László szerint attól azonban nem kell tartani, hogy az érintett településeken a magyarok kenyér nélkül maradnak, csupán arról van szó, hogy a szomszédba is termelnek az itthoni piac mellett. A kialakult helyzetben sem a pékek, sem a szakemberek nem találnak kivetnivalót, és ez a verseny minőséget eredményezhet – tette hozzá a Magyar Pékszövetség elnöke.

Szlovákiában igény van egyébként a kovászos és a burgonyás kenyérre egyaránt, finomnak tartják a magyar pékárut – mondta Petrőcz Attila dunaszerdahelyi üzletvezető.

HírTV