(Laudációkkal és képgalériával kiegészítve) 2008. október 11-én, szombaton adták át a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövetségén a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetéseit, amelyeket a magyar államfő, Sólyom László adományozott Ág Tibornak és Vadkerty Katalinnak.
Laudációk:
Vadkerty Katalin, történész
már nyugdíjas kutatóként, élve az 1989-es rendszerváltásból feltáruló lehetőségekkel, vállalta azt a kihívást, hogy a cseh-szlovákiai magyarság második világháború utáni sorskérdéseivel szembenézzen – és erre másokat is rákényszerítsen. Kitartással, szorgalommal és rendkívüli teherbírással apránként – szó szerint emberenként, házanként, holdanként – feltárta a levéltárak mélyéről a tényeket a jogfosztottság éveinek tragikus hátteréről: a reszlovakizációról, a deportálásokról, a belső áttelepítésekről és a lakosságcseréről.
Vadkerty Katalin kutatói elkötelezettségének három vezérelve lehetett: a tények, a tények és a tények. Maga is szinte a feltáruló tényözön hatása alá kerülve, nem hagyhatta abba a témakör kutatását, folytatnia kellett azt a teljes 1945-1948-as időszakra kivetítve. A tények rendszerezése és az összefüggéseik kimutatása 1993 és 1999 között egymás után három alapművet eredményezett, amelyek 2001-ben „A kitelepítésektől a reszlovakizációig” címen egységes egésszé álltak össze. „Olyan volt ez, mintha három gyermeket szültem volna. Mikor megláttam őket, minden keservet felejtettem” – emlékezett vissza később e kötetek összeállítására.
Legtalálóbban talán Koncsol László fogalmazta meg Vadkerty Katalin történészi munkásságának úttörő jellegét, amikor azt mondta róla, hogy „fölrobbantotta a cseh és szlovák történetírás érvrendszerét”. Vadkerty Katalin ugyanis a tények legyőzhetetlen erejével bizonyította: nem elég egy népnek csak a saját szemével néznie a történelmét, ismernie kell a másik nép sorsának alakulását is, és vállalnia kell a saját tetteit később is.
Vadkerty Katalin munkásságának köszönhetően e térség népei ma már tisztábban tájékozódhatnak e vérzivataros idők sodrásában elkövetett történelmi igazságtalanságok valóságos vagy mesterséges útvesztőiben. Az ő tevékenységének nyomdokain a történészek hosszú sorának és őket követően a politikusoknak megkerülhetetlen feladata lesz a háború utáni „magyarkérdés” körüli vádak tisztázása: a bűnösök megnevezése és a bocsánatkérés az ártatlanul meghurcoltaktól.
Vadkerty Katalin szerényen így fogalmazott: „az általam közölt dokumentumok csak a csontvázat alkotják”. Valóban. De azok nem túl hosszú sorában, akik igazán sokat tettek azért, hogy – Fábry Zoltánt idézve – „a vádlott megszólaljon”, kiemelkedő hely illeti meg Vadkerty Katalint, a történészt.
Letölthető a laudáció szövege INNÉT.
* * *
Ág Tibor, népzenekutató, zenepedagógus, karnagy
Ahhoz, hogy a szlovákiai magyar közösség a második világháború csapásaiból és az azt követő tragikus események megpróbáltatásaiból magához térjen és a nemzeti identitását visszanyerje, megerősítse, mindenekelőtt az anyanyelvének ápolására volt szüksége. Ehhez pedig mielőbb iskolák és tanítók kellettek.
Ág Tibor ráérezve erre a „korparancsra”, a maga szakterületén rendkívüli küldetésre vállalkozott: Szlovákia magyarlakta vidékein, a Csallóköztől a Nyitra vidékén át a Bodrog-közig, a legapróbb falvakban is gyűjteni kezdte a népdalokban évszázadokon át tisztán megőrzött és kikristályosodott zenei anyanyelvet. Mondhatni Kodály Zoltán nyomdokain és szellemében, noha a kor viszonyai között a közvetlen szakmai-emberi kapcsolatuk leginkább elméleti jellegű lehetett. Ez a hivatása lett az élete, amellyel azonban nemcsak a hagyományőrzést és a néplélek mélyebb megismerését kívánta elősegíteni, hanem a nemzeti identitás megőrzésének és megerősítésének feladatát is, azzal, hogy az újból hangosan mindenütt felhangzó népdalokkal visszaadta az emberek életkedvét és hitét a jövőben. Fáradhatatlanul sorra alakította és sokszor irányította is a hagyományőrző népdalkórusokat, helyi, majd országos szinten, valamint szervezte – egy évvel a magyarországi „Röpülj, páva…” előtt! – a „Tavaszi szél vizet áraszt…” országos népdalvetélkedőt. Rendszeresen tartott népzenei ismeretterjesztő előadásokat a pozsonyi rádió magyar adásában, publikált a hetilapokban, folyóiratokban, harcolt a zenepedagógusok közéleti súlyának elismeréséért, és vállalt több társadalmi szervezetben funkciókat.
Még kimondani is sok, hát még kottában elképzelni: Ág Tibor eddig több mint 16.000 dallamot gyűjtött össze, melyek nagy részét számítógépes fájlokba rendezte és a Csemadok közvetítésével már a nagy részét az egyetemes magyar zenekultúra egyik elemeként közkinccsé is tette.
Ág Tibor ezzel a tevékenységével az elmúlt hat évtizedben a szlovákiai magyar közösség „megtestesült egyszemélyes intézménye” lett, aki rendkívül sokat tett és tesz is annak érdekében, hogy ez a közösség – Kodály szavaival – a népzene által nemcsak a zenében váljon öntudatos jövőformáló közösséggé.
Letölthető a laudáció szövege INNÉT.
– Felvidék Ma –
