Magyarország óvatos, nem szeretné, ha vitája Szlovákiával nacionalista-ellennacionalista összecsapásnak tűnne – mondta Göncz Kinga külügyminiszter a 168 óra című hetilapnak adott, az újság legfrissebb számában megjelent interjúban.
“Óvatosak vagyunk. Uniós értékek alapján vetünk fel ügyeket, jogszabályi hivatkozással” – fogalmazott a külügyi tárca vezetője a magyar-szlovák viszonnyal kapcsolatban. Hozzátette: az EU a vitát nehezen érti, a gyűlöletbeszédet, a kirekesztést, a hátrányos megkülönböztetést igen, a nacionalizmust viszont nem.

Arra a kérdésre, nem túlzás-e, hogy a közelmúltban berendelték a budapesti szlovák nagykövetet a Külügyminisztériumba, a magyar diplomácia vezetője hangsúlyozta: két és fél éve tart a vita.

A szlovák fél megígérte, hogy nem jelent változást a kisebbségre hátrányos oktatási törvény, és nem számít a szaktárca vezetőjének instrukciója, amely előírta a szlovák földrajzi nevek használatát a magyar tankönyvekben. Mégis megjelent: Bratislava a Dunaj partján fekvő város, a Tatri hegység lábaitól nem messze fekszik – említett egy példát a be nem tartott ígéretekre Göncz Kinga.

A külügyminiszter szerint a mostani perpatvar oka, hogy Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártja kezében van a tankönyvbotrányt kiváltó oktatási és az EU-fejlesztési pénzekről döntő regionális minisztérium. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy korábban például a több helyen leszerelt magyar helységnévtáblák és a súlyos anyagi gondokkal küzdő Selye Egyetem ügyében sikerült megoldást találni.
STOP