A Nemzeti Emlékezet Hivatala, amely a múltban a kommunista Állambiztonsági Szervvel való együttműködők listáját hozta nyilvánosságra, október utolsó hónapján, ahogyan arról már korábban is tájékoztattuk az olvasóinkat, a honlapján közzétette azoknak az úgynevezett árjásítóknak a jegyzékét is, akik elkobozták a zsidó üzemeket.

A listán azon személyek és szervezetek szerepelnek, akik a második világháború ideje alatt a szlovák zsidók tulajdonához jutottak. Az árjásítók között van a Matica slovenská, a Vöröskereszt és az akkori Hlinka Gárda helyi parancsnoksága.

A zsidó áldozatok az elkobzást követően a Nemzeti Emlékezet Hivatalának történésze, Ján Hlavinka szerint egy fillért sem kaptak a vagyonukért. „Annak értékét az állam által blokkolt számlára kellett befizetni az eredeti tulajdonos nevére. Mivel ez is blokkolva volt, nem az eredeti tulajdonosnak, hanem az államnak fizettek“ – mondta a történész. A kényszerből eladott vállalatokat, amelyek 1940-ben közel 530 milliót értek, szerinte sokszor áron alul értékesítették. „Az árjásítás jellemzője volt a korrupció és élősködés – jegyezte meg Hlavinka.

Felvidék Ma, sk