November negyedikén Keszegfalván kezdődött a Komáromi Teátrum Színházi Társulás e havi előadás sorozata, amely az eddigi legmozgalmasabb turnénak ígérkezik – 12 felvidéki települést érint Bőstől Nagykaposig.

Dráfi Mátyás művészeti vezető, a társulás mindenese: „Keszegfalván a gyerekeknek mutattuk be új mesejátékunkat, a Peti meg a róka c. színművet. Itt jegyzem meg, hogy a gyerekeknek délelőtt tíztől játszunk, a felnőttek este héttől nézhetik meg darabjainkat. A helyszín mindig a művelődési ház a falvakban-városokban.
Hetedikén Lakszakállason, kilencedikén Párkányban, 20-án Galántán, 21-én Köbölkúton, 23-án Nagykaposon, 26-án Szepsiben, 28-án Bodrogszerdahelyen, 30-án Bősön adjuk elő a Mágnás Miska operettet.
A Peti kalandjai – ez a régebben műsoron tartott mesejátékunk -, 21-én Nagykaposon, 25-én Királyhelmecen, 26-án Szepsiben kerül színre – Szepsiben 13 órától is játszunk, ott tehát két előadás lesz.
A mesejáték 27-én Kassán és 28-án Bodrogszerdahelyen is szórakoztatja majd a gyerekeket.”

Dráfi Mátyás tájékoztatott arról is, hogy a Teátrum színművészei felkérésre szívesen előadják A Marcibányi-ház c. egyfelvonásost, melyet a komáromi Jókai Egyesület felkérésére állítottak színpadra, s amely Jókai Mór életének „drámai vízióját” adja a negyvennyolc-negyvenkilences szabadságharc után.
A darab kerek egy órán át tart, kiválóan alkalmas évzáró gyűlések után, illetve gyarapíthatja a 15 évnél idősebb tanulók ismereteit is.
A Jászai-díjas művész felhívja a figyelmet saját,  a magyar beszéd szabályairól és versmondás művészetéről szóló verses-zenés összeállítására is, és a Teátrum szívesen közvetít Kolti Helga veszprémi színművész műsora ügyében is – a színésznő Árpád-házi Szent Erzsébet emlékét villantja fel a monodráma eszközeivel.

Az érdeklődők a 035 7710 70-es, illetve a 0903 821 148-as telefonszámokon kaphatnak részletesebb tájékoztatást.

Felvidék Ma, batta