A Magyar Koalíció Pártja Dunaszerdahelyi Járási Elnöksége az Alkotmánybíróság döntésével kapcsolatban november 19-én ülésezett, és állásfoglalásában politikai indíttatásúnak nyilvánítja Pázmány Péter polgármesterré választásának megkérdőjelezését.


Az állásfoglalásban a következő pontok szerepelnek:
– Az MKP Járási Elnökség véleménye szerint politikailag motivált döntést hozott az Alkotmánybíróság Pázmány Péter dunaszerdahelyi polgármester ügyében.

– Az elnökség véleménye szerint a hónapokkal ezelőtt beindított sajtókampány és a dunaszerdahelyi események előrevetítették az Alkotmánybíróság döntésének várható eredményét.

– Az MKP Járási Elnöksége határozottan tiltakozik a hasonló politikailag motivált döntések ellen.

Az állásfoglalást az MKP Járási Elnökségének következő tagjai fogadták el :
Kvarda József – alelnök
Andrássy Ferenc
Bacsó László
Élesztős Pál
Farkas László
Hulkó Gábor
Keszegh Pál
Lázok Attila
Nagy Frigyes

– Felvidék Ma-