A magyar miniszterelnök szerdán kiosztja a feladatokat az illetékeseknek, hogy indítsák el a jogszabályalkotást a hatpontos magyar javaslatról – nyilatkozta az ötpárti után Gyurcsány Ferenc.

Gyurcsány Ferenc levelében azt ígéri Robert Fico szlovák miniszterelnöknek, hogy a magyar kormány harminc napon belül kidolgozza a szükséges lépéseket. Magyarország akkor is kivitelezi a hatpontos javaslatcsomagból adódó feladatokat, ha Szlováka nem teszi ugyanezt – közölte a kormányfő. A kormányfő elmondta: az ötpárti találkozó megmutatta, hogy a magyar-szlovák találkozó után is sikerült megőrizni az alapvető politikai konszenzust a legfontosabb kérdésekben.

A Fidesz és a KDNP nyitott a tartalmi változtatásokra

A Fidesz és a KDNP nyitott a tartalmi változtatásokra a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulásokról szóló, általuk benyújtott politikai nyilatkozattervezet ügyében – mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. A Fidesz és a KDNP nyitott arra, hogy a nyilatkozattervezet szövegén olyan tartalmi változtatásokat hajtsanak végre, amelyek konszenzusos elfogadást tesznek lehetővé – mondta Navracsics Tibor. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke közölte: azért tartja fontosnak a politikai nyilatkozat elfogadását, mert szerinte a két miniszterelnök szombati közös nyilatkozatából számos nagyon fontos kérdés, így a Dunaszerdahelyen történtek és a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának ügye kimaradt.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke ismét javasolta az MSZP-nek és Gyurcsány Ferencnek, hogy hívják fel az európai szocialisták figyelmét arra, hogy a szlovák kormányzó pártnak milyen koalíciós partnere van.

Hirado.hu