Az egyes nemzeti labdarúgószövetségek egyik fontos feladata, hogy védjék a szövetségükbe tartozó klubok érdekeit, ha azonban kihágást követnek el, abban az esetben büntessék azokat s egyben feltöltsék a szövetség kasszáját.

Szlovákia esetében egyre kirívóbban jelentkezik az, hogy az országban működő labdarúgószövetség nem egyforma mércével méri az egyes csapatokat. Sőt, talán megkockáztathatjuk kimondani, hogy különösen az egyiket, a DAC-ot! Folyamatosan elmarasztaló ítéleteivel sújtja a csallóközi magyar város klubját, és igyekszik elvenni a kedvét a tőkeerős iráni befektetőnek s a mérkőzésre nagy számban kilátogató szurkolóknak is.
Vajon az a baj, hogy látogatják a mérkőzést? A DAC Corgoň-ligába való felkerülése óta hazai mérkőzéseire egyre nagyobb nézősereg látogat ki. Fiatalok és idősek, falusiak és városiak egyaránt eljönnek – sokszor családostul, hogy szurkoljanak kedvencüknek. A sárga-kék szurkolókat tömörítő FAN CLUB is megalakult, amely a DAC minden mérkőzésén képviselteti magát, ezzel is 12. játékosként segítve csapatát. Egyre nagyobb a fociláz a városban és a szlovákiai magyarság körében. Ez – úgy tűnik – szemet szúrt a Szlovák Labdarúgószövetségnek, amely legutóbbi döntésével két hazai mérkőzésről kitiltotta a szurkolókat, vagyis zárt kapuk mögött kell lejátszaniuk a sárga-kékeknek a két következő otthoni mérkőzésüket. Büntetés, de nem az első!
Menjünk csak kicsit vissza a múltba, és nézzük át a szövetségnek a DAC ellen foganatosított lépéseit. Az egész a szenci és a dunaszerdahelyi klub egyesülésekor kezdődött. Sokáig húzódott a ligában való induláshoz szükséges engedély megszerzése, szinte az utolsó pillanatban derült ki, hogy a DAC indulhat a legfelsőbb bajnokságban. Akkor kezdődött a csapat szárnyalása és kálváriája is egyben. A labdarúgószövetség állandóan hangoztatja, hogy nem tesz különbséget a klubok között, mégis talán úgy érzékelhető, hogy a magyarlakta városban 1904 óta működő klubra kicsit jobban odafigyel. Valljuk be, nem szeretetből! A legszembetűnőbben diszkriminatív döntése a DAC-SLOVAN labdarúgómérkőzés előkészítése, majd annak lefolyása volt.
Kezdődött az idegenbeli Artmedia Petržalka Szlovák Kupa- mérkőzéssel, amelyen a sárga-kékek játékosai közül a mérkőzés folyamán kettőt is kiállítottak, és többnek sárgát adtak, ezzel készítették elő a szlovák bírók a terepet a pozsonyi csapatnak. Aztán jöttek az eltiltások és kiderült, hogy három meghatározó játékos nem szerepelhet a rangadón a Slovan ellen. Ezzel szinte lefejezték a csallóközi csapatot. A célkitűzés sikerült, a DAC hazai pályán 0:4-re kikapott a fővárosiaktól, akik nyugodtan futballozhattak a szlovák rendőrség felügyelete alatt, hiszen rájuk és szurkolóikra vigyáztak az álarcos kommandósok, míg a magyar nemzetiségű szurkolókat gumibotokkal és viperákkal verték, és ez a lélektani sokk kihatott a DAC játékosaira is. Gondoljunk csak bele, mi játszódhatott le a sárga-kék játékosok fejében, amikor félbeszakítja a játékvezető a mérkőzést, mert hazai pályán véresre verik saját szurkolóikat? Mire gondolhat a játékos akkor? Hogyan tud koncentrálni a félelem légkörében a mérkőzésre? A válasz kézenfekvő: Sehogyan!
A szövetség nem elégedett meg a DAC lefejezésével, hanem a mérkőzés után rendezői hiányosságokra hivatkozva súlyosan megbüntette a klubot. Talán azt szeretné, hogy az iráni befektető feladja és kivonuljon az országból? Mert minden bizonnyal az a cél, hogy a dunaszerdahelyi focit elsorvassza, de amíg lehet, minél több pénzt kicsikarjon belőle.
Werner Lorant, a DAC mágusa és edzője sokszor keményen bírálja a szlovák játékvezetőket és legutóbb a szövetséget is. Bizonyára feltűnik neki is a bírók és az illetékes hivatalnokok diszkriminatív lépése a csapattal szemben. Khashayar Mohseni, a DAC elnöke eddig békésen figyelte a szlovákiai viszonyokat. Minden mérkőzésen ott van és figyeli csapatát. Velük örül és szomorkodik. Most azonban, úgy látszik, nála is betelt a pohár, ugyanis a Slovan elleni brutális mérkőzés után saját klubjának védelmében szólalt fel és hangoztatja igazát. A DAC csapatát több nemzet fiai alkotják, akik már több országban játszottak, de ilyen áldatlan állapotokat biztosan kevés helyen tapasztaltak, ahol egy klubot szinte kiközösítenek az ország szövetségéből, és nyílt támadásokkal azt szeretnék elérni, hogy adják fel! Különböző indokokat találnak ki a rendezői hiányosságokról, amelyet a DAC vezetősége cáfolni tud, de vajon ki hallgatja meg az igazukat? Amikor a dunaszerdahelyi sajtótájékoztatón a média nagy érdeklődése közepette a DAC menedzsere felmutatja az engedélyeket és a rendfenntartó szolgálatokkal folytatott levelezéseit, ugyanabban az időben a Szlovák Labdarúgószövetség elítéli a DAC-ot! Ezzel csatlakozott a Kaliňák-Fico-Slota-Gašparovič négyeshez, akik ugyancsak lekezelően és támadóan léptek fel nemcsak a magyar szurkolók ellen, hanem a DAC klubja ellen is. Vajon ki védi meg a DAC-ot? A parlamentben törvényben tiltják már a magyar zászló és jelképek kitűzését a stadionokban, a DAC-Slovan mérkőzés miatt. Ott csak a magyar párt szavazott ellene, egy tartózkodás mellett. Magyarországi politikusok is az ügy kivizsgálását kérik, de eredménytelenül. Sajnálatos, hogy a politika befurakodott a sportba és a stadionokba, de a brutális rendőrattakot szó nélkül hagyni nem lehet! Ki kell vizsgálni az ügyet és igazságot tenni! Vajon ezekben a hetekben kiknek nyugodt a lelkiismerete? A rendőröknek és az őket támogató szlovák politikusoknak vagy a DAC szurkolóinak és klubjának, akik szenvedő alanyai a szlovák-magyar csatározásoknak?
A labdarúgószövetség elégedett lehet munkájával. Pénzhez jutott és kemény ítéleteket hozott a DAC ellen, kiszolgálva ezzel a politikát. Mi következik még? Talán kizárják a sárga-kék klubot a bajnokságból? Önkény a sportban és diszkrimináció a politikában. Jelenleg itt áll Szlovákia! Egyébként, mint európai uniós tagállam – ezt már csak a margóra fűzöm hozzá.

Karaffa Attila