Továbbra is folyamatosan csökken az aktív pedagógusok létszáma, és a folyamatot – úgy tűnik – nem sikerül megakadályozni. Bár az alapiskolák esetében a csökkenés nem olyan mértékű, mint a korábbi években, a középiskolákban a pályaelhagyó pedagógusok száma a legnagyobb mértékű volt az elmúlt évben.

A folyamat alól egyedül az egyházi és a magániskolák képeznek kivételt, ahol nőtt a foglalkoztatott pedagógusok száma. Minderről az iskolai szakszervezetek elnöke, Ján Gašperan számolt be a ČTK hírügynökségnek. A megfelelő létszámú szakos pedagógus alkalmazása elengedhetetlen a színvonalas oktatáshoz, éppen ezért jelent veszélyt a tanárok számának csökkenése. Az elmúlt iskolaévben több mint két és félezer pedagógus intett búcsút a katedrának, a legtöbben ezek közül középiskolában tevékenykedő tanárok voltak.

A legrosszabb helyzet ezen a téren Pozsonyban van, ahol az országosan amúgy is alacsony pedagógusbérek további riasztó tényezőként hatnak a pályakezdőkre. Az egyik fővárosi gimnázium igazgatója szerint a magas megélhetési költségek egyszerűen nem nyújtanak perspektívát a fiatal pedagógusoknak, így aztán gyakori az a jelenség, hogy a legtöbb pályakezdő még az első iskolaévet sem viszi végig a katedra mellett és gyorsan odébbáll.
A legnagyobb hiány informatika- és nyelvtanárokból van, több iskolaigazgató szerint megoldás lehetne egyfajta speciális pótlék, amelyben részesülhetnének, de a minisztérium szerint ez diszkrimináció lenne a többi pedagógussal szemben. Az oktatási tárca szerint a pedagógusi alkalmazottakról szóló és jelenleg készülő jogszabályozás jelenthet bizonyos megoldást a gondra, mert az elképzelések szerint az igazgatóknak nagyobb lehetőségük lesz a bérdifferenciálásra, mint eddig.

ČTK, Felvidék Ma