„Mostanra, mikor ennek a könyvnek az utolsó sorait írom, már számos dél-szlovákiai kolóniát bejártam régi telepes házak, emlékek után kutatva. …
… Elmentem arra a négy gömöri telepre is, amely szülőfalumtól csak néhány kilométerre található, de ahol egész gyerekkoromban egyszer sem jártam. Sőt, mire e könyv megjelenik, már új helyen lakom, s otthonom – az élet furcsa fintoraként – az egyik csallóközi telepen, Balázsfa-Kolónián található” – vall új könyvéről a bátkai származású történész, a komáromi Selye János Egyetem tanára, Simon Attila. Elég szegényes történetírásunk az elmúlt évtizedekben főleg a szlovákiai magyarság második világháború utáni kálváriájára fókuszált, s mindössze Popély Gyula és Vadkerty Katalin hívták fel a figyelmet arra, hogy a régió etnikai arányainak a megváltoztatását nem a II. világháború után találták fel Beneš és hasonszőrű társai, hanem erre már intenzív lépéseket tettek a csehszlovák állam megalakulása után is, s erre ragyogó alkalomnak mutatkozott a húszas években lezajlott földbirtokreform. Az ekkor megvalósult telepítési akciók során szlovák, cseh és morva családok ezreit próbálták a magyar államhatárok mellé telepíteni. Ezek a telepek többnyire teljesen elzárkóztak a magyar őslakosságtól, s az eltelt sok-sok évtized során is csak alig érintkeztek velük. Gömörben is számos ilyen település jött létre, ezek közé tartozik pl. a Bátkától alig 10 km-re található Gernyőpuszta (Bottovo) vagy a Balogfala és Várgede közötti völgyben található Feketepatak (čierny Potok) is. Az ide betelepült-betelepített telepesek élete az itt élő magyarokkal egyetemben szintén nem volt kálváriamentes, hiszen az 1938-as bécsi döntés után sokan lettek földönfutók, s ma nem tudjuk azt sem, hogy a II. világégés után hány százalékuk tért vissza. Voltak olyan telepek is, amelyek kedvezőtlen fekvésük miatt idővel megszűntek, s az itt letelepedettek beköltöztek a környező falvakba, városokba.
Simon Attila hiánypótló műve igen nagy empátiával és alapos kutatómunkával készült, s a kötet gazdag dokumentumanyagot tartalmazva tárja fel történelmünk egyik fájó, de máig nem bolygatott időszakát, de nem azzal a céllal, hogy újabb frontvonalat nyisson, hanem, hogy sebeinket kitisztítva megadja talán egy új, feszültségmentesebb időszaknak az alaphangját. Igaz, ehhez minimum két fél szükségeltetik, s tudjuk, hogy az elmúlt évtizedekben erre nemigen volt meg az akarat. (Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között, Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2008)
jdj, Gömöri Hírlap
