Nehéz a hatóságok dolga a szlovák rendszámú járművek ellenőrzésével. Szeptemberben indult az országos akció, de különösebb eredménye még nincs, mert az adóelkerülésre játszó vásárlási szándékot nehéz bizonyítani. Az elszaporodott külföldi rendszámok miatt több százmillió forinttól esik el a magyar állam, például a be nem fizetett regisztrációs adó miatt.

Szeptember 1-től ellenőrzi a külföldi, köztük a szlovák rendszámú autókat a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP). Az adóhivatal is részt vesz az országos akcióban, amelyet azért kezdtek, mert túlságosan elszaporodtak a szlovák, német és az amerikai rendszámok Magyarországon, emiatt pedig több százmillió forinttól esik el a magyar állam, például a be nem fizetett regisztrációs adó miatt.

Az átfogó vizsgálatot még nyáron jelentette be Nagy János, a Vám- és Pénzügyőrség vezetője. Azt mondta, szlovák kollégáik segítségével ellenőrzik a szlovák rendszámmal, de magyar úton közlekedő autókat. Kiderítették, hogy körülbelül kétezer honfitársunk vásárolt magánszemélyként, 3700-an pedig cég nevében autókat Szlovákiában – mondta akkor Nagy János.

Az akció bejelentése óta tulajdonképpen csak annyit tudni, hogy szeptember 1-jén elkezdődött, és hogy a szlovák hatóságok átadták a vizsgálathoz szükséges adatokat, amelyek alapján a VPOP kidolgozza az ellenőrzés módszerét. A szlovák hatóságok is részt vettek az akcióban, és arra jutottak, hogy akinek cége, vagy lakcíme van náluk, annak autója is lehet.

Amikor a magyar vámhivatal elkezdett foglalkozni a Szlovákiában átmeneti lakhellyel rendelkező magyar állampolgárok és az ott bejegyzett magyar vállalkozások ügyében, pontosabban gépkocsi vásárlásaik ügyében, elhangzott egy szám is: 5600 ilyen személy és vállalat van. A magyar fél akkor azt nyilatkozta, felkéri a szlovák hatóságokat, vizsgálják meg, hogy a gépkocsi-vásárlások törvényesek voltak-e. A magyar vámhivatal megkeresése után a szlovák hatóság kérdésünkre elmondta: ilyen vizsgálatot a vámhivatal nem folytathat le, ezért tovább érdeklődtünk a rendőrségnél. A szóvivő elmondta, ha egy személy Szlovákiában átmeneti lakhellyel rendelkezik, probléma nélkül vásárolhat gépkocsit, és lényegében ugyanez a helyzet, ha valamilyen magyar vállalat Szlovákiában telepszik le, vagy leányvállalatot alapít. A szlovák rendőrség tehát ebben az ügyben nem folytat vizsgálatot.

Sipos Jenő, a Vám és Pénzügyőrség szóvivője azt mondta, aki az adott országhoz cége, vagy bármely más kapcsolata miatt kötődik, lehet külföldi rendszámú autója. Nem velük van a gond, hanem azokkal, akiknek magyar lakcíme van, és mégis külföldön regisztrált autójuk van. A közúti ellenőrzések alapján készítenek egy adatbázist, az adatokat átküldik az adóhatóságnak. A következő lépéseket az alapján határozzák meg, hogy tömeges jelenségről van-e szó. Sipos Jenő azt mondja, egyelőre pontosan nem tudják, hogy hány külföldi rendszámú autó van Magyarországon.

A külföldi rendszámú autókkal való visszaélés bármilyen bizonyítása is igen nehéz – ezt már Solymosi László jogász mondja. A Szlovákiában alapított cégen és lakcímen keresztül is szinte lehetetlen a tetten érés. Szerinte fontos lenne, hogy a szlovák és a magyar hatóságok egyeztessék egymással az autók regisztrációs adatait.

A Vám- és Pénzügyőrség országos akciójában az év végéig ellenőrzi a külföldi rendszámú autókat. Kérdés, hogy milyen eredményre jutnak, lesz-e következménye a köztudottan adóelkerülés miatt külföldön regisztrált autóvásárlásoknak, amelyek tulajdonosai nemcsak az adót kerülik meg, hanem adott esetben a parkolási díjakat is.

Gazdagh Bernadett, Haják-Szabó Mária (Pozsony), MR