Miután az orosz-ukrán gázvitában még mindig nem sikerült megállapodniuk a feleknek, Ukrajna megcsapolja az Európába küldött gázt, illetve néhány ország már egyáltalán nem kap gázt az Ukrajnán keresztül vezető orosz gáz vezetékekből.

 

Elképzelhető, hogy Szlovákiában már szerdától korlátozzák a gázellátást egyes nagyfogyasztók esetében – jelentette be keddi rendkívüli sajtóértekezletén a Szlovák Gázművek (SPP).

Egyelőre csak korlátozás nélküli szükséghelyzet van érvényben kedden délután két órától. A kisfogyasztók és a háztartások ellátása nincs veszélyben.

Az SPP az előjegyzett mennyiségnél 70 százalékkal kevesebb földgáz érkezését észlelte kedden reggel. Ma reggelre teljesen leállt a gázszállítás. Ez a legnagyobb ilyen jellegű kiesés Szlovákia történetében. A gázművek elosztásért felelős leányvállalata, az SPP – distribúcia Rt. igazgatótanácsának elnöke, Bernd Wagner kijelentette, hogy a keddi kritikus helyzetet csak a felhalmozott készleteknek köszönhetően sikerült átvészelni.

A vonatkozó szlovák előírások értelmében előbb a nagyfogyasztók egy körénél léphet életbe korlátozás, ám Wagner egyelőre korainak tartotta azt latolgatni, hogy ilyen kényszerű lépés mikor léphet érvénybe. Az ezt feszegető kérdésekre adott válaszában ugyanakkor nem zárta ki, hogy akár már szerdától.

Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter keddi becslése szerint 30 százalékos szállítás és a jelenlegi időjárási viszonyok közepette Szlovákiának nagyjából tíz napra elegendő készlete van földgázból. A föld alatti tározókból tíz napon át napi 22 millió köbmétert képesek biztosítani az öt és fél millió lakosú országnak és gazdaságának, ezt követően azonban már csak a lakossági ellátás oldható meg teljes egészében, valamint a kórházaké és az iskoláké.

HírSzerző, nt, Felvidék Ma