Megkezdték munkájukat az Európai Unió gázmegfigyelői Ukrajnában – közölte Brüsszelben az Európai Bizottság. Az unió soros elnöki tisztét betöltő Csehország miniszterelnöke is Kijevbe érkezett.

 

A szakértői csoport az Ukrtranszgaz ukrán gázkereskedelmi vállalat kijevi elosztó központjában kezdte meg tevékenységét.

Brüsszeli értékelés szerint immár minden adott az Európai Unióba irányuló orosz gázszállítás felújításához, miután minden kérdésben megállapodott egymással az EU, Oroszország és Ukrajna. Arról azonban nincs hír, hogy az oroszok legutóbb megfogalmazott igénye – a szóban elhangzott egyetértő nyilatkozatok írásba foglalása és aláírása – megtörtént-e.

Moszkva előzőleg azt kifogásolta, hogy az ukránok nem akarták elfogadni az orosz szakértői jelenlétet az EU vezette nemzetközi szakértői csoportban. Ebbe később Kijev beleegyezett.

A szakértők azt fogják ellenőrizni, hogy az oroszok által az EU-ba küldött gáz teljes mennyisége eljut-e Ukrajnán keresztül az uniós fogyasztókhoz. Az Ukrajnának szóló orosz szállítások felújításáról ugyanis egyelőre nincs szó, mert a felek nem egyeztek meg az árban és egyéb feltételekben.

Az EU megfigyelő csoportja mintegy húsz főből – nagy gázipari és -kereskedelmi vállalatok szakembereiből, illetve uniós tisztségviselőkből – áll. A csoport vezetője Filip Cornelis, az Európai Bizottság szállítási és energiaügyi főigazgatójának helyettese.

Mirek Topolánek, az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Csehország kormányfője is Kijevbe érkezett, hogy kollégájával, Julija Timosenkóval megvitassa a gáztranzitot ellenőrző megfigyelő csoport tevékenységének részleteit.

Elfogyott a bizalom

Korábban a Gazprom vezérigazgatója azt mondta: azonnal újraindul a gázszállítás Európának, amint aláírják a megállapodást az Európának szánt orosz gáztranzit nemzetközi ellenőrzési mechanizmusáról. Alekszej Miller Szocsiban az orosz államfőnek azt mondta: az ukrán féllel folytatott tárgyalások ugyan folynak, de semmiféle előrelépés nincs.

Dmitrij Medvegyev orosz elnök úgy fogalmazott: Moszkvának érdeke, hogy minél előbb beinduljanak a szállítások, de az ukrán fél iránt elfogyott a bizalmuk, ezért csak akkor folytatják a gázeladást, ha aláírták az ellenőrzési mechanizmusról szóló dokumentumot.

Amennyiben ma este elindítkák az oroszok a szállítást hétfőn már érkezhet gáz Szlovákiába.

InfoRádió, Felvidék Ma