142
Sajnos bő három hónap elteltével is keserű szájízzel kell hozzá látnom a 2008. november 1-ji dunaszerdahelyi események és következményeinek összefoglalásához.
Sajnos bő három hónap elteltével is keserű szájízzel kell hozzá látnom a 2008. november 1-ji dunaszerdahelyi események és következményeinek összefoglalásához.
Az 1930-ban készült, „Nyugaton a helyzet változatlan” háborús film címe kissé átalakítva talán az egyik legkifejezőbb jellemzője a DAC-Slovan mérkőzés utáni időszaknak. Úgy, ahogy a mérkőzés után sem tudtunk meg semmi érdemlegeset a szlovák rendőrségtől, úgy három hónap elteltével sem tudunk semmit.
Csak annyit, hogy természetesen, mi magyarok vagyunk a bűnösök! Bűnös nemzet volnánk valóban? Meglehet, hogy a történelem kegyetlen és kíméletlen századaiban, különböző korokban és eszmeáramlatokban hibákat követtünk el, de a tavaly novemberi mérkőzésen ártatlanul megvert szurkolók bűne csak egy volt. Magyarok voltak!
Az adok-kapok a szlovák és magyar diplomácia részéről oda vezetett, hogy lesöprik asztalukról a hatalmon lévő politikusok Dunaszerdahely ügyét. Kínos emlékezni a történtekre, nem tiszta a lelkiismeretük? Bizonyára igen! A magyar kormánypárt sem viselkedik a kisebbségek irányába megértő és felelősségteljes módon. Hiszen ők is sajnálkoznak azon, hogy akadt a magyar parlamentben egy ember, aki fel merte hozni a brutális rendőrattak ügyét, bármennyire a legalkalmasabb helyszín erre az emberjogi bizottság ülése.
De csalódnunk kellett. Nemcsak a magyar kormánypártban és törpepárttá zsugorodott liberális csoportosulásban, hanem a felvidéki magyarokat képviselő MKP-s politikusban A. Nagy Lászlóban és a gyors nyilatkozatot kiadó pártban is.
Az említett, magát az emberi jogok harcosának feltüntetett politikus lojalitásból vagy csak saját maga elveit követve hevesen tiltakozott a másfél perces filmvetítés ellen, amelyen Balog Zoltán szerette volna bemutatni a dunaszerdahelyi rendőrattakot megelőző perceket és az azt követő véres eredményt.
Erről hallani sem akartak a szlovák küldöttek és szocialista, liberalista magyar társaik. Ők bizonyára ezt a témát lefutottnak tekintették. Vagy, ha mégis beszélni szerettek volna róla, akkor miért bántotta őket annyira az a tömör másfél perc? Vajon ennyi elég volna, ahhoz, hogy magukba forduljanak és belássák, hogy a szlovák parlament is követhet el hibákat a kisebbségek kárára? Nem merték megnézn, valljuk be őszintén. Hiszen felnőtt emberek, diplomaták és az a bizonyos három perc annyira kikészítette őket, hogy inkább sietve elhagyták a magyar parlamentet.
Az újjáélesztett és több műtéten átesett csallóközi fiút fel sem kereste az emberi jogok harcosa, A. Nagy László. Krisztián,t, aki egész életében viseli majd a szlovák rendőrök verésének nyomait, egyedül a magyar parlament emberjogi bizottságából elsőként Ékes Ilona, majd Balog Zoltán kereste fel és érdeklődött állapotáról és biztosította a megvert fiút a segítségnyújtásról.
Magunkra hagynak bennünket politikusainak és prédává válunk a szlovák hatalmi szerveknek. Mára már elnémulnak rádióadásainak, kevesebb gyereket iratnak magyar iskolába, a mérkőzéseken megtiltják nemzeti jelképeink viselését és ki tudja mi következik még. Az igazságot azonban nem lehet a szőnyeg alá söpörni, mert az feltör és a hazugságot apró darabjaira töri és mindazokat, akik a hazugság, az árny és a sötétség oldalán álltak. ű
Bízzunk az igazság győzelmében, ha ma ez még kilátástalan is. Dunaszerdahelyen példát akartak mutatni a szlovák hatalmi szervek ,és úgy néz ki most már találnak hozzá magukat magyarnak mondott képviselőket is. A sport sosem lehet politika tárgya! Jó volna, ha ezt tudatosítanák a politikusok és békén hagynák a játékosokat játszani, a szurkolókat pedig buzdítani!
Csak annyit, hogy természetesen, mi magyarok vagyunk a bűnösök! Bűnös nemzet volnánk valóban? Meglehet, hogy a történelem kegyetlen és kíméletlen századaiban, különböző korokban és eszmeáramlatokban hibákat követtünk el, de a tavaly novemberi mérkőzésen ártatlanul megvert szurkolók bűne csak egy volt. Magyarok voltak!
Az adok-kapok a szlovák és magyar diplomácia részéről oda vezetett, hogy lesöprik asztalukról a hatalmon lévő politikusok Dunaszerdahely ügyét. Kínos emlékezni a történtekre, nem tiszta a lelkiismeretük? Bizonyára igen! A magyar kormánypárt sem viselkedik a kisebbségek irányába megértő és felelősségteljes módon. Hiszen ők is sajnálkoznak azon, hogy akadt a magyar parlamentben egy ember, aki fel merte hozni a brutális rendőrattak ügyét, bármennyire a legalkalmasabb helyszín erre az emberjogi bizottság ülése.
De csalódnunk kellett. Nemcsak a magyar kormánypártban és törpepárttá zsugorodott liberális csoportosulásban, hanem a felvidéki magyarokat képviselő MKP-s politikusban A. Nagy Lászlóban és a gyors nyilatkozatot kiadó pártban is.
Az említett, magát az emberi jogok harcosának feltüntetett politikus lojalitásból vagy csak saját maga elveit követve hevesen tiltakozott a másfél perces filmvetítés ellen, amelyen Balog Zoltán szerette volna bemutatni a dunaszerdahelyi rendőrattakot megelőző perceket és az azt követő véres eredményt.
Erről hallani sem akartak a szlovák küldöttek és szocialista, liberalista magyar társaik. Ők bizonyára ezt a témát lefutottnak tekintették. Vagy, ha mégis beszélni szerettek volna róla, akkor miért bántotta őket annyira az a tömör másfél perc? Vajon ennyi elég volna, ahhoz, hogy magukba forduljanak és belássák, hogy a szlovák parlament is követhet el hibákat a kisebbségek kárára? Nem merték megnézn, valljuk be őszintén. Hiszen felnőtt emberek, diplomaták és az a bizonyos három perc annyira kikészítette őket, hogy inkább sietve elhagyták a magyar parlamentet.
Az újjáélesztett és több műtéten átesett csallóközi fiút fel sem kereste az emberi jogok harcosa, A. Nagy László. Krisztián,t, aki egész életében viseli majd a szlovák rendőrök verésének nyomait, egyedül a magyar parlament emberjogi bizottságából elsőként Ékes Ilona, majd Balog Zoltán kereste fel és érdeklődött állapotáról és biztosította a megvert fiút a segítségnyújtásról.
Magunkra hagynak bennünket politikusainak és prédává válunk a szlovák hatalmi szerveknek. Mára már elnémulnak rádióadásainak, kevesebb gyereket iratnak magyar iskolába, a mérkőzéseken megtiltják nemzeti jelképeink viselését és ki tudja mi következik még. Az igazságot azonban nem lehet a szőnyeg alá söpörni, mert az feltör és a hazugságot apró darabjaira töri és mindazokat, akik a hazugság, az árny és a sötétség oldalán álltak. ű
Bízzunk az igazság győzelmében, ha ma ez még kilátástalan is. Dunaszerdahelyen példát akartak mutatni a szlovák hatalmi szervek ,és úgy néz ki most már találnak hozzá magukat magyarnak mondott képviselőket is. A sport sosem lehet politika tárgya! Jó volna, ha ezt tudatosítanák a politikusok és békén hagynák a játékosokat játszani, a szurkolókat pedig buzdítani!
Karaffa Attila
