Ősszel Pozsonyban folytatódnak a megbeszélések a magyar és a szlovák oktatási és sportbizottság között – mondta Szabó Zoltán, a magyar testület elnöke újságíróknak, a szlovák társbizottsággal tartott keddi együttes ülés után Budapesten.

Szabó Zoltán (MSZP) kiemelte: egyetértés volt abban, hogy a megbeszéléseket, a párbeszédet folytatni kell. A szlovák bizottsági elnök a magyar felet őszre Pozsonyba hívta a tárgyalások folytatására. Hozzátette: nem csak a kisebbségeket érintő kérdésekről, hanem minden olyan témáról tárgyalni kell, ami a két ország oktatását, kultúráját, sportját érinti.

Bánki Erik (Fidesz), a magyar ifjúsági és sportbizottság elnöke arról beszélt, hogy felvetették a Dunaszerdahelyen történteket is az ülésen. E téren is abban maradtak, hogy folytatódnak a megbeszélések. Hozzátette: azt szeretnék, ha végre előkerülnének azok a bizonyítékok, amelyek a rendőrségi fellépést alátámaszthatják, illetve ha enyhíteni lehetne a nemzeti jelképek használatáról közelmúltban született szlovákiai szabályozást. Szó esett még a sportfinanszírozásáról, a versenysport támogatásáról, utánpótlásáról, valamint sportberuházásokról.

MTI