Ján Mikolaj szlovák oktatásügyi miniszter nem kívánja végrehajtani a héten elfogadott módosított oktatásügyi törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a kisebbségi tankönyvekben két nyelven – előbb a kisebbség nyelvén, aztán szlovákul – legyenek feltüntetve a szlovákiai földrajzi nevek – írta csütörtökön a Sme című pozsonyi napilap.

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) már bejelentette, a módosított jogszabályt alkotmányellenesnek tartja és az alkotmánybíróság elé viszi.

“Ha alkotmánybíróságra kerül is a törvény, az a kihirdetése napjától már érvényes lesz, és amíg az alkotmánybíróság nem hoz elutasító döntést, addig érvényben is marad. Az oktatási miniszter köteles betartani a törvényeket, és ha erre nem hajlandó, akkor távoznia kell tisztségéből” – Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke.

zoom.hu