Az Európai Parlament Elnöksége által hozott döntés megfosztotta „európai párt” státuszától az ír üzletember, Declan Ganley vezette euroszkeptikus Libertas pártot, egyszerre visszavonva a február elején számukra megszavazott kampánycélú támogatásokat is.

 

Az EP elnöksége (Bureau), mely a Parlament elnökéből és a fennálló politikai csoportosulásokból delegált 14 alelnökből áll, szerda késő délután hozta meg döntését, melyben elmarasztalta a legújabb európai pártot, mert az nem tett eleget a kampánytámogatási feltételeknek. Ahhoz, hogy egy párt, mely a júniusi parlamenti választásokon szándékozik elindulni, jogosult legyen az unió által biztosított kampánypénzekre, legalább hét tagállam választott képviselőjének támogatásával kell rendelkeznie.

A küldetési nyilatkozatában egy „egyre inkább antidemokratikus, elhatalmaskodó Brüsszelről” író párt, mely a 2008-as ír népszavazási „nem” kampányban is igen aktív szerepet játszott, február elején nyerte el az európai szintű politikai párti státuszát, valamint az azzal járó több mint 200 000 eurós támogatást. Miután a támogató képviselők közül, többen visszakoztak, a Parlament újra megvizsgálta a legújabb európai part ügyét.

A Libertas nyilatkozatában erősen kritizálta a döntést, mondván a két visszalépett támogatót megfélemlítették, mely szerintük ugyancsak ékes példája Brüsszel antidemokratikus működésének. Ganley a továbbiakban az őszre tervezett Lisszaboni Szerződésről szóló ír népszavazási ellenkampánnyal fontolgatja a visszavágót.

Háttér

Az európai szintű politikai pártok közpénzekből való finanszírozásának jogalapja az EK-Szerződés 191. cikke, mely elismeri az európai szintű politikai pártok “alapvető jelentőségét az európai tudat kialakulása és az unió polgárai politikai akaratának kifejezésre juttatása tekintetében”.

EUvonal