Ján Slota szerint a közoktatási törvény alkotmányellenes. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke erről a hírtelevízió tegnap esti politikai műsorában beszélt, reményét fejezve ki, hogy a taláros testület az ő véleményével megegyező döntést hoz majd.

A nemzetiek vezetője elégedetlen azzal, hogy a parlamenti képviselők Ivan Gašparovič elnöki vétója ellen szavaztak és ismét jóváhagyták a közoktatási törvényt. Ez lehetővé teszi azt, hogy a honismereti tankönyvekben a földrajzi nevek először a kisebbség nyelvén szerepeljenek és csak azt követően államnyelven. “Tudatosan sértettük meg Szlovákia Alkotmányát és ez nincs rendben” – nyomatékosította elégedetlenségét a Szlovák Nemzeti Párt vezetője.  Ján Slota szerint a közoktatási törvényt olyan formában fogadtak el, mint korábban, ezért az kivitelezhetetlen.

A nemzetiek vezére a szlovák magyar-viszonyról szólva azt mondta, ő nem akar rosszat a magyaroknak, a Duna másik oldalán azt tesznek, amit akarnak, de Szlovákiában az államalkotó nemzet fogja a politikát meghatározni.

Felvidék Ma, Pátria, sk