Ma sürgősségi törvényekkel foglalkozott a szlovák parlament. A második olvasat végére azonban csak a belügyminiszter tűzoltókra és hegyi mentőkre vonatkozó törvénymódosítása jutott el. Ezt a parlament egyhangúlag jóváhagyta.

A törvény április elsején lép hatályba, rendezi a tűzoltók és hegyi mentők szolgálati viszonyát, beosztásait, új bértarifákat és egyéb juttatásokat vezet be, beleértve a rendkívülieket, illetve a fizikai erőnlét fenntartását célzó rekondíciót, de a munkavégzés közben megsérültek és elhalálozottak kárpótlását, valamint a hozzátartozóknak folyósítható életjáradékokat.

Az ülés nagy része a szociális szolgáltatásokról szóló törvénymódosítás vitájával telt. A munkahely-megtartó intézkedéscsomagnak ez a része 133 millió eurót folyósítana egyrészt a járulékok átvállalásával márciustól 2010 végéig annak a munkáltatónak, amely nem bocsátja el alkalmazottait, illetve az új munkahelyeket kialakítóknak. A minimálbérért munkát vállalóknak is jutna kiegészítésre.

Éles vitát a szociális vállalkozásokról szóló módosító javaslat váltott ki. Eddig a szociális üzemnek legalább 30 százalékban hátrányos helyzetű munkakeresőket kellett foglalkoztatnia. Az ellenzék azt támadta, hogy a módosítást követően már nem feltétel a hátrányos helyzet. Megkaphatná az állami támogatást az is, aki egyszerűen munkanélkülit alkalmaz és cégét szociális üzemmé nyilvánítja. Többen szóvátették, hogy ez visszaéléshez vezethet, mert egyes cégek elbocsáthatják szakképzett dolgozóikat csak azért, hogy munkanélküliként kedvezményes állami támogatással vehessenek fel újakat. Sárközy Klára, de a kereszténydemokrata Monika Gibalová pedig arra is figyelmeztetett: a leginkább rászorulókat, akikért az eredeti törvény megszületett, kiszoríthatnák a szociális üzemekből. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióból többen megkérdőjelezték a szociális üzemek létjogosultságát. Stanislav Janiš kijelentette: az eddig alakított cégeket senki nem értékelte, azok eddig csak magukra költöttek, a feltételek enyhítése pedig oda vezet, hogy egyesek a válságon fognak nyerészkedni. Janišhoz a kereszténydemokrata Július Brocka is csatlakozott. Viera Tomanová miniszter és a kormányoldal elutasította a bírálatokat. Jelezte: háromszintű ellenőrzés alá esnek ezek a cégek. Külföldi példákra hivatkoztak, és azzal érveltek: az önkormányzatok is szeretnének szociális foglalkoztatókat alakítani, hogy mérsékeljék a helyi munkanélküliséget. Ľubomír Petrák smeres képviselő szerint 30 ezer munkahelyet jelentene a jogszabály ennek a szférának a Városok és Falvak Szövetsége szerint. Ő és a néppárti Jozef Halecký is kizárta, hogy a források elosztásánál az önkormányzati pártállás lenne a fő szempont. A vita délután folytatódik. Szavazásra csak este kerül sor.

Felvidék Ma, Pátria, ngyr