alt

Mivel Szlovákiát elérte a válság, és a gazdaság fejlődése lelassult, az MKP javasolni fogja, hogy változtassák meg az uniós alapok merítésének eddigi gyakorlatát, jelentette be Farkas Iván, az MKP parlamenti képviselője a Lumen Rádió hírműsorában.

A képviselő bejelentése szerint az MKP kérni fogja a Nemzeti-stratégiai és Referenciakeret megnyitását a 2007-es 2013-as időszakra vonatkozólag. Ennek keretében pedig a párt szeretné átértékelni a pénzek elosztását az egyes operációs programokra vonatkozóan. „Szükség van arra, hogy ezt a változtatást meglépjük, mert éppen az operációs programok kertében jelentősen meg kell erősíteni azokat, amelyek a munkahelymegtartásra, az aktív foglalkoztatáspolitikára, az építőipar fellendítésére, ezen belül például sztráda- és lakásépítésre irányulnak, továbbá a vállalkozók és a vállalkozások megsegítésére” – mondta Farkas Iván a Lumen Rádióban.

Infolumen, Felvidék Ma, tt.