Alig egy hónapja lépett hatályba a szlovák közúti közlekedésről szóló jogszabály teljes módosítása. Ez a módosítás több változást hozott – az autósiskolákban is új teszteket, tankönyveket kellett kiadni. A Magyar magazin szerkesztőségébe is több panasz érkezett amiatt, hogy hiányoznak a magyar tesztek – volt olyan vizsgázó aki attól félt, hogy mivel nem tudja vállalni a szlovák vizsgát, nem tudja megszerezni a jogosítványt.

Úgy tűnik azonban, hogy aggodalomra nincs ok, mert a probléma megoldódni látszik. Készül már ugyanis az új tankönyv magyar változata, a tesztlapok pedig pár napon belül megérkeznek az autósiskolákba. A Magyar magazin stábja ezúttal Révkomáromba látogatott, ahol egy autósiskolát keresett fel. Az ott tapasztaltak alapján a nézők megtudhatták, hogy a magyar nemzetiségű tanulóvezetők  zöme  inkább kivár, és most csak azok vizsgáznak, akiknek a szlovák teszt sem okoz gondot.
„Februárban töltöttem be a 18. életévemet, így hát úgy döntöttem, hogy eljövök és szerencsét próbálok, hogy miként is megy ez nekem. A vizsgát először is magyar nyelven szeretném tenni, végül is ez az anyanyelvem, tehát ezen tudok legjobban. A vizsga három részből áll, tehát van a teszt, van a vezetés és utána néhány műszaki kérdést is feltesznek“ – nyilatkozza a tévé kamerája előtt Skrovan Boglárka tanulóvezető. Nagy Juraj oktató szerint sok olyan tanulóvezetőjük is van, akik magyar nemzetiségűek ugyan, de jobban megy nekik a szlovák nyelv, mert mondjuk szlovák iskolába jártak. Ők inkább a szlovák nyelvű tesztet részesítik előnyben. Nagy személyes benyomása egyébként az, hogy a szlovák teszt valamivel könnyebb mint a magyar.
Akadnak aztán olyanok is, akik magyar iskolát végeztek, mégis a szlovák teszt mellett döntenek. Az ő érvük az, hogy jobb még időben felkészülni a szlovák sofőr-zsargonra. Az szlovákiai utakon ugyanis később ritkán találkoznak majd magyarul beszélő rendőrrel.
Felvidék Ma, Magyar magazin, tt.