Tegnap, a hattagú Szeredi Dixiland Band dzsesszegyüttesnek a dunaszerdahelyi református templomban történt szereplésével vette kezdetét a XVIII. Dunaszerdahelyi Zenei Napok rendezvénysorozata.

 

A zenekedvelő közönséget először Lipcsey Ildikó, a Művészeti Alapiskola igazgatónője köszöntötte, majd a város részéről Nagy Frigyes alpolgármester szólt a megjelentekhez.
A Szeredi Dixiland Band együttes 2000-ben alakult. Marian Bihari a billetyűs hangszert, Jozef Polák a trombitát, Jozef Holub a klarinétot, Viliam Ondruška a harsonát, Viktor Kratochvíľ a basszusgitárt, Karol Sucháň pedig az ütős hangszereket szólaltatta meg. Most először mutatkozott be a dunaszerdahelyi közönség előtt a főleg klasszikus dzsess-zenét játszó együttes. Az együttes egyik tagja Karol Suchán nem ismeretlen a dunaszerdahelyiek számára, hiszen 10 éven keresztül tanított az itteni Művészeti Alapiskolában, ő 2005-ben csatlakozott az együtteshez. Kérdésünkre elmondta, hogy a Szeredi Dixiland Bandet a magyarok által lakott területen is ismerik. Felléptek már Komáromban, Galántán és Nagymegyeren is. Az együttes tagjai, mivel már nyugdíjaskorúak, hetente egy alkalommal találkoznak, hogy együtt zenéljenek. Eddig három lemezük jelent meg, most készül a negyedik.

A Dunaszerdahelyi Zenei Napok következő rendezvényének helyszíne ismét a református templom lesz. Pénteken, április 24-én a 90 tagú Pozsonyi Fiúénekkar ad koncertet. Repertoárjukban főleg a klasszikus zene szerepel, de a néger spirituálékból is adnak majd ízelítőt.

Felvidék Ma, sk