Nincs veszélyben Overdose indulása a vasárnapi OTP-Hungária Nagydíj előtt, így a magyar csodaló ott lesz a Kincsem Parkban. Az esemény keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az eddigi 11 galoppfutamán veretlen négyéves csődör a legutóbbi patkolását követően az első két lábára érzékeny volt, ám egy hét kényszerpihenő után már edzeni tudott, így semmi akadálya sincs annak, hogy rajthoz álljon a fővárosi viadalon.

“Overdose százszázalékos állapotban van, biztosan ott lesz a vasárnapi versenyen” – nyilatkozta Mikóczy Zoltán, Overdose tulajdonosa. “Mi eleve tudtuk, hogy a patkolásra érzékeny a ló, tehát ezt mi így terveztük, ám nem nagyon múlt el a fájdalma, ezért újra patkoltuk. Ez további egy-két napot vett igénybe, de túltette magát rajta. Van még négy napunk, hogy ezt az apró lemaradást behozzuk a formájában.”

Overdose lovasa, a belga születésű, de francia engedéllyel versenyző Christophe Soumillon pénteken érkezik Budapestre menedzserével, valamint a legjelentősebb francia lóverseny szakírókkal. A magyar csodaló iránt hatalmas a nemzetközi érdeklődés is, hiszen az angol Newmarket, valamint a német Baden-Baden lóárverező cég tulajdonosai, valamint minden idők egyik legnagyobb zsokéja, a legendás Epsom Derbyn kilenc alkalommal diadalmaskodó Letser Pigott is Magyarországra érkezik.

A szervezők tájékoztatása szerint óriási érdeklődés övezi Overdose – várhatón utolsó magyarországi – futását, a díjtalan belépésnek is köszönhetően akár húszezer ember is kilátogathat a Kincsem Parkba, hasonlóra 1963-ban volt példa a legendás Imperiál versenyzésekor.

A program 14 órakor kezdődik, 10 futam lesz, a legnagyobb érdeklődéssel várt versenyt a kilencedik futamban rendezik meg. Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: Overdose győzelme szinte borítékolható – persze bármi megtörténhet -, hiszen Európából nem igazán mernek versenyezni ellene a riválisok.

Felvidék Ma, MTI