A vasfüggöny lebomlása után az Európán belüli határok ugyan szabadabbá váltak, a földrész körüli határok azonban zártabbak lettek, ma sokkal nehezebb bejutni Európába, mint korábban – mondta Anthony Appiah, a PEN amerikai szervezetének elnöke vasárnap az MTI-nek. Appiah azon a brooklyni szabadtéri pikniken beszélt erről, amelyet az 1989-es páneurópai piknik emlékére rendeztek meg. A Princeton Egyetem filozófia professzora szerint az 1989-es páneurópai piknik nagyon fontos pillanat volt Európa és a szabadság történetében; s ezért szinte természetes volt, hogy az emlékezetes esemény helyet kapott a gondolat, az írás és az olvasás szabadságáért küzdő nemzetközi írószövetség fesztiválján.
Felhívta a figyelmet: „amikor megünnepeljük azt az eseményt, hogy annak idején megnyíltak a határok, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a mai világban nagyon sok határ még zárva van”. Az akkori események szerinte arra emlékeztetnek, hogy a határmegnyitáshoz két fél cselekedetére volt szükség: az egyiknek ki kellett engednie az embereket, így cselekedtek a magyarok, a másik félnek pedig be kellett engednie őket, ezt tette az osztrák fél. Rámutatott, hogy a világ sok részén ma nem az a probléma, hogy az emberek nem tudják elhagyni lakhelyüket, hanem az, hogy máshol nem fogadják be őket.
„Nagyszerű dolog volt a vasfüggöny eltűnése (…) de a világ még mindig tele van határokkal, és annak elősegítésén kell fáradozni, hogy az emberek ne csak Európán belül, hanem az egész világon könnyebben utazhassanak” – hangsúlyozta.
Szerinte Európa részben azért vált zártabbá, mert Nyugat-Európának nagy gazdasági áldozatot kell hoznia Kelet-Európa befogadásáért, integrálásáért, s ez bizony visszavetette azt a készséget, hogy Európa erősítse gazdasági kapcsolatait más térségekkel. Ezenkívül az is kiderült például, hogy a nyugatnémetek számára a keletiek integrálása kulturálisan sem egyszerű dolog.
Az amerikai PEN-elnök szerint azután, hogy a hidegháború végével eltűnt az egykori Nyugat-Kelet ideológiai ellentét, ma már a gazdag és a szegény világ közötti szellemi szembenállás a meghatározó. „Itt húzódik ma a legfőbb határ a világban” – mondta.
Véleménye szerint ma elsősorban azért nem nyílnak meg a határok, mert a gazdag országok lakói nem akarják beengedni a szegényeket. Az egyik ilyen határ az Egyesült Államok és Mexikó között húzódik; sok amerikai nem lebontani, hanem erősíteni akarja a déli határokat. Szerinte Európa is hasonló erőd, nem akarja befogadni a szegénység elől menekülőket, akik munkát és megélhetést keresnek.
Elismerte, hogy az a népességvándorlás, amely a határok felszabadításával megindulna, bomlasztó hatású lenne a befogadó országokra, ezért szerinte nem a határok megnyitása a megoldás. Mindenekelőtt azt kellene elősegíteni, hogy a szegény országok élhetőbb helyekké változzanak. A gazdag országoknak is érdekük olyan környezet kialakítása a szegény államokban, hogy azok népessége ne akarjon máshol megélhetést keresni. A gazdag országok csak úgy akadályozhatják meg a szegények beáramlását, ha javítanak a szegény országokban a boldogulás feltételein – hangsúlyozta.
Appiah szerint az amerikai közönséget is nagyon fel tudják lelkesíteni saját íróik, akik között egyesek valódi hírességek, mint amilyen például a néhai Susan Sontag volt. Az amerikaiak azonban nagyon nehezen tudják elfogadni az intellektuális tekintélytiszteletet, ez a demokratikus tradíció része. Amerikában egy írónak nem lehet olyan tekintélye, nem veheti körül olyan fajta tisztelet, mint Franciaországban, Magyarországon vagy Olaszországban és Németországban. Ezt azonban Amerikában sokan helyesnek tartják, mivel úgy vélik: az írók is dolgozzanak meg a figyelemért és a tekintélyért, intelligens, hatékony módon kell érveljenek, és győzzék olvasóikat igazukról.
Felvidék Ma, MTI, ddg
