Második alkalommal tartották meg Búcson a Fiatal Értelmiségiek Fórumát. A hétvégi diskurzus két előadója Hodosy Szabolcs jogász és Banai Tóth Pál agrárközgazdász, a házigazda-vitavezető Petheő Attila volt. Mindkét fiatal szakember az MKP európai parlamenti képviselőjelöltje.

A nyelvi jogainkról előadó Hodosy szerint kampányt kellene indítani annak érdekében, hogy erősítsük a magyar nyelvhasználatot a Felvidéken, illetve, hogy tájékoztassuk az embereket arról, jogaikkal élni kell és szabad. Felvetette, hogy a magyar önkormányzatú településeinknek a helyi adóikból engedményt kellene adni azoknak, akik magyarul és szlovákul is feltüntetik szolgáltatásaikat.
Banai Tóth Pál a gazdaság jelen helyzetéről és a krízis várható következményeiről beszélt. Kiemelte, hogy a gazdasági válságból a kiutat a régió számára az élelmiszertermelés, mint stratégiailag fontos ágazat jelentheti. Ehhez azonban helyi összefogás kell. A jövő, meglátása szerint az, hogy a településeink körüli termőföldjeinket megtartsuk és a lokális élelmiszertermelés kerüljön előtérbe.
A Fiatal Értelmiségiek Fórumát a Prudentia n.o. szervezte és a Szülőföld Alap támogatásával valósult meg.

Felvidék Ma, pa