Robert Fico a Smer programalkotó konferenciája után tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy „a gazdasági válság már Szlovákiát és jövőjét fenyegeti. Ezért a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a polgárok alapvető szociális biztonságát megóvja.” Persze az okok keresése közben megint megtalálta, ki a válság okozója. „Tesszük azt annak érdekében is, hogy a szlovák gazdaság szerkezeti felépítésében, az ellenzéki kormányzás alatt elkövetett hibáit kiküszöböljük.” Hogy mik voltak ezek a hibák, és még annak gyümölcsét élvezve, erről miért nem szólt, nem árulta el.
Fico a sajtótájékoztatón nem beszélt a kormány további, válság elleni intézkedéscsomagjáról. A Smer konferenciáján csupán a politikai feladatok megfogalmazásáról esett szó. A konkrét intézkedéseket a Válságkezelő Tanács és az egyes minisztériumok feladata lesz aprópénzre váltani.

Két vendége is volt a TA3 hírtévében közvetített SMER-es sajtótájékoztatónak. Az egyik az Osztrák Parlament elnök asszonya, Barbara Prammer, aki az osztrák szocialisták válságkezelő elképzeléseiről, és a közös európai összefogásról beszélt, amellyel a krízis fölé kerekedhetünk. A másik vendég Jiří Parubek, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke még kormányon kívül, csak szemlélője a válságellenes intézkedéseknek. Ezért csak a Fico-féle szlovákiai válságkezelést dicsérte meg illően.
Fico beszédének alapja a jövőkép volt, amellyel a Smer a választóit kívánja megszólítani, nem tagadott szándékkal, a közelgő európai parlamenti választások előtt. Ennek alapmotívuma volt a jobboldali gazdasági modell elutasítása. Szerinte, a piaci gazdasági modell csődje okozta a mai mély pénzügyi és gazdasági problémákat. Kíváncsian várjuk, mi az, amire a Smer programja alapján a jövőnket építhetjük!

Felvidék Ma, ddg