Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter, akit átmenetileg a környezetvédelmi tárca élére is kineveztek, úgy gondolja, hogy egyfajta elszántság szükségeltetik a miniszteri poszt betöltéséhez ennél a tárcánál. Mindezt azzal indokolta, hogy egy év alatt, mivel jövőre már parlamenti választások lesznek, nem sok mindent lehet letenni az asztalra. Mikolaj szerint a környezetvédelmi tárca körül valóságos hisztéria kerekedett, az emissziós kvóták eladása körüli huzavona pedig oda vezetett, hogy nehéz megfelelő jelöltet találni a Környezetvédelmi Minisztérium élére. „Nem egyszerű dolog megfelelő embert találni. Nem mindenki hajlandó belemenni ebbe, mivel csupán egy év áll a rendelkezésére, ráadásul az egész ügy túl van medializálva” – fejtette ki véleményét Mikolaj, aki elmondta, hogy naponta folynak tárgyalások az új miniszter személyével kapcsolatban, de konkrét dolgokat nem volt hajlandó elárulni.
Arra a kérdésre, hogy mikor lesz ismert az új miniszter neve, Mikolaj nem válaszolt.

Felvidék Ma, TA3, tt.