Nem is olyan rég egy reklámújsággal találkoztam postaládámban. A lapot a Szlovák Posta adta ki és az egyik oldalán nagy büszkeséggel mutatják be a 2007-es év világ legszebb bélyegét, amelyet Szlovákia adott ki. Jobban szemügyre vettem az említett oldalt, és megdöbbenten álltam a tények előtt. A bélyeg valójában magyar. Vagyis magyar történelmi jelenetet ábrázol a Képes Krónikából. A bélyegen jól látható az alábbi jelenet: Zotmund vitéz, a Búvár Kund megfúrta Henrik császár hajóit, a háttérben Pozsony. Egy dolog tisztázatlan számomra! A gazdag szlovák történelemből nem akadt volna egy kép, amely valóban szlovák emléket állít a bélyeggyűjtők és a nagyvilág elé?
A középkori magyar kódexirodalom egyik legnagyszerűbb műve, amelyet Nagy Lajos királyunk rendelt meg, gazdag tartalmával az egyik legnemesebb kincsünk.
Pozsony első írásos emlékét 907-ből idézik, amely a magyarok és a bajorok Brezalauspurc vára alatt egymás ellen vívott csatájáról tesz említést, amelyet pozsonyi csataként ismerünk. 2007 július 4-én emlékezhettünk meg a pozsonyi csata 1100 éves évfordulójáról. A csata jelentősége felmérhetetlen, hiszen a Kárpát-medencében végleg megtelepedő őseink napjainkig kiható tettét hajtották végre 907-ben Pozsony alatt. Legyőzték Gyermek Lajos király (900–911) hatalmas hadát, mely a 900–906 között elfoglalt bajor területek visszaszerzésével döntő csapást akart mérni eleinkre. Ez a győzelem biztosította számunkra a Dunántúlt és ezzel a teljes Kárpát-medence birtoklását
Szlovák testvéreink tehát egy olyan időpontot vesznek alapul, amikor a frank források közül a Sváb évkönyvben idézik: „907. (év) Nagyon szerencsétlen harc folyt Braslavespurchnál (Pozsony) július Nonae-je 4. napján (július 4-én) …”
A bélyeg valóban szép, de kissé sántít a történelmi tények tükrében, ugyanis, ha valakit megillet a kiadása, az akkor a magyar fél. Lassan, de biztosan a szlovákság magáénak vall mindent, ami azelőtt magyar volt. Eltüntetik a szobrok, emléktáblák, épületek homlokzatainak feliratait és helyette a már hivatalos államnyelven íródott meghamisított adatokat írnak fel helyette. Ezáltal gyarapodik történelmük és fokozatosan váraik, kastélyaik, királyaik lesznek. Mi pedig szembesülünk a valósággal a lapok hasábjain, hogy ami régen a miénk volt, azt most másik saját nemzetük dicsőséges történelmeként adják el!
Felvidék Ma, Karaffa Attila
