Négy felnőtt színjátszó társulat és hat diákszínpad vív csatát a díjakért a szlovákiai Révkomáromban június 16. és 20. között rendezendő 46. Jókai Napokon.
A szlovákiai magyar színjátszók seregszemléjének megnyitóját június 16-án, kedden tartják, amelyen Töredék című Radnóti-műsorát Zsapka Attila adja elő.
A felnőtt színjátszó csoportok a városi művelődési központban lépnek fel. Június 16-án a losonci Kármán József Színház adja elő Milos Karásek A peron (Az utolsó vonat) című darabját, melynek dramaturgja Pásztó András, rendezője Vladimír Sadílek.
Másnap a nagymegyeri Poloska Színház játssza Egressy Zoltán Portugál című vígjátékát Farkas Péter rendezésében.
Csütörtökön este az idén 30 éves füleki Zsákszínház áll a közönség elé. Martin McDonagh Londonban élő ír szerző, a kortárs angolszász dráma fenegyereke Vaknyugat című darabját dolgozták át Elveszett erkölcsök címmel. A darab két rendezője Mázik István és Nagy András – írja a bumm.sk című internetes lap.
Pénteken a komáromi Selye Egyetemi Színpad Trencsényi Katalin kortárs magyar drámaíró Málna című drámáját adja elő Csengel Mónika rendezésében.
A diákszínpadok versenyét a királyhelmeci KÁOSZ Diákszínpad nyitja június 17-én, szerdán a városi művelődési központban. Hamvas Béla Olbrin Joachim csodálatos utazása című darabját Simon Lívia dolgozta át és rendezte.
Szombaton este hét órakor koszorúzzák meg a résztvevők a fesztivál névadója, Jókai Mór szobrát a révkomáromi Múzeumkertben, ezt követően tartják meg a díjkiosztó ünnepséget.

Felvidék Ma, MTI, ddg