(Fényképgalériával) A dunaszerdahelyi DAC futballklub nagy hangsúlyt fektet az ifjúsági labdarúgásra is. Több korosztályos csapata szerepel az országos, kerületi vagy járási bajnokságokban.
A tavaszi szezon végeztével június 6-án az U19-es csapat utolsó mérkőzését játszotta a Miava csapata ellen. A lefújást követően került sor a bajnokavatásra, mivel az ifisták felkerültek az I. ligába.
A DAC U19-es ificsapata a II. ligában a Miava (Myjava) csapatát fogadta a városi stadionban. Már az első félidőben is érzékelhető volt a sárga-kék fiatalok fölénye, és helyzeteiket gólokra is váltották. A második félidőben már megnyugtató eredménnyel a hátuk mögött játszottak és végül 4:0 arányban legyőzték a vendégeket. Nagyobb arányú győzelmet is elkönyvelhettek volna a tehetséges DAC-fiatalok, de az elért eredmény is szép búcsúztató volt a II. ligától.
A mérkőzés után Antal Barnabás, a DAC labdarúgóklub elnöke adta át az érmeket az ifistáknak, akik közül páran már a felnőtt „A” csapatban is bemutatkoztak a tavaszi szezonban.

Felvidék Ma, atos
Fotók: atos