Duka Zólyomi Árpád honlapján közzétett összefoglalójában úgy tekint vissza európai parlamenti képviselői időszakára, mint politikai pályafutásának legérdekesebb és legértékesebb szakaszára.
Az újonnan megválasztott EP-képviselők 2009. július 14-én tették le az esküt Strasbourgban, az EP alakuló ülésén. Ezzel egyidejűleg megszűnt az ötéves mandátumom az Európai Parlamentben. Visszatekintve az EP választási időszakra, egyértelműen megállapíthatom, hogy politikai pályafutásom rendkívüli, legérdekesebb és legizgalmasabb szakaszát zárom le.
A 2004-es “forradalmi” bővítést követően, Bauer Edittel egyetemben “úttörőként” érkeztünk, a 27 tagállamból megválasztott, 785 képviselőt számláló nagy közösségbe. Másfél évtizedes hazai képviselői tapasztalataink ellenére egy új életformát és munkarendet kellett rövid idő alatt elsajátítanunk. Meg kellett tanulnunk azt a magatartást és munkaformát, amely megfelel néppárti hovatartozásunk jobboldali keresztény-konzervatív és demokratikus értékrendjének, valamint választóink – felvidéki magyar népünk érdekeinek. Kezdettől egyértelmű álláspontot képviseltünk: úgy kell dolgoznunk, hogy munkánk eredménye hasznos legyen az egész Európai Közösség (EK) számára, és ezáltal javára lesz, illetve elősegíti valamennyi tagország, így Lengyelország, Csehország Magyarország…. és Szlovákia, valamint ezen belül nemzeti közösségünk, sőt az egész kárpát-medencei magyarság fejlődését is.
Számomra egy megnyugtató tény, illetve alapelv adott erőt és biztonságot az elmúlt öt év alatt: az EK egy megbízható védőernyőt jelent mindannyiunk számára és az unió elsőrendű célja, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott hétköznapjaink legyenek. De ehhez, ennek megteremtéséhez mindenkinek hozzá kell járulnia. Elsősorban nekünk, EP képviselőknek, akiket választóink – a felvidéki magyarság – küldött az EU legfelsőbb törvényhozó testületébe.
Természetesen nem volt könnyű feladat beilleszkedni és kiismerni, sőt kívülről megtanulni minden csínját-bínját ennek az összetett szerkezetnek. Kolléganőmmel, Bauer Edittel megtettünk mindent annak érdekében, hogy magyar közösségünk minél közelebbről megismerje az uniót, annak elkerülhetetlen fontosságát jövőnk számára. Azért, hogy közösségünk jogbiztonságát érintő, sőt csorbító és sértő problémáival megismertessük az EP tagjait. Azért, hogy a védekezés és a megoldás keresése érdekében kierőszakoljuk az uniós fórumok nyomását a nem európai, a deformált magatartású és napról-napra hajmeresztőbb magyarellenes intézkedéseket foganatosító jelenlegi szlovák kormánykoalícióra.
Visszatekintve az elmúlt öt évre, nyugodt lelkiismerettel megállapíthatom, hogy sikerült fönntartani a rendszeres kapcsolatot választóinkkal. Amennyire időnkből, erőnkből és anyagi lehetőségeinkből futotta, rendszeresen jártuk magyarlakta vidékeinket. Minden eszközt megragadtunk, hogy közvetlenül tájékoztassuk népünket munkánkról és az unió által nyújtott lehetőségekről (látogató csoportok, gyakornokok, rendezvények támogatása, stb.). Megnyugtató számunkra, hogy – ha bármerre is jártunk – éreztük felvidéki magyarjaink lelkes érdeklődését és támogatását. Ebben a munkában nagy segítséget jelentett asszisztenseim, Sidó Árpád, Lancz Attila és itthon Vincze Norbert szakmai rátermettsége, valamint soha nem csillapodó lelkesedése. Külön kiemelem, hogy tulajdonképpen a kezdetektől együttes erővel ismertük meg az EP szövevényes útvesztőit és tanultuk meg a hatékony munkaformát. Ami nagyszerű volt, kialakult közöttünk az őszinte, nyílt és baráti kapcsolat nemcsak szakmai munkánk területén, hanem a mindennapi életben is. Azt is szükségesnek tartom kihangsúlyozni, hogy milyen fontos volt és megnyugtató biztonságot jelentett az öt év alatt a szoros, kölcsönös baráti kapcsolat és együttműködés kolléganőmmel, Bauer Edittel. Kölcsönösen ismertük, sőt olvastuk egymás gondolatát. Mivel „csak ketten” képviseltük a felvidéki magyarságot, ennek felbecsülhetetlen értéke volt.
Visszatekintésemben nem hagyhatom szó nélkül azt, hogy a hazai sajtó eléggé mostohán bánt velünk. Tisztelet a kivételnek, nem nagyon igyekeztek rendszeresen tájékoztatni az EP munkájáról, illetve mindennapi, elsősorban szakmai téren végzett tevékenységünkről. Ha igen, akkor is csak a hazai antidemokratikus és magyarellenes kísérleteket valamint intézkedéseket bíráló megnyilvánulásainkat vették célba és gyakran félrevezették az olvasó közönséget. Ami a tévétudósításokat illeti, nem egyszer összetűzésbe kerültünk a tudósítókkal, mivel hosszabb, kerek beszélgetéseinket ízlésük szerint „megnyirbálva”, torzítva, sőt gyakran ellenséges kommentárral továbbították a televízió közönsége felé. Rövid idő alatt tudatosítottuk, hogy kikerültünk a hazai nagypolitika forgatagából és az europolgárok, vagyis a mindannyiunk érdekében végzett európai közösségi munka már valami távoli, kevésbé érdekes és izgalmas terület. Minduntalan megdöbbentett és sajnálatos tényként kell megállapítanom, hogy például az egyedüli hazai magyar napilapunk, az Új Szó mennyire mellőzött bennünket. Nem igyekezett kihasználni kettőnk állandó jelenlétét és aktív részvételét, még az általunk alaposan művelt szakmai területeken sem. Meggyőződésem, hogy az ún. MTI összefoglalók helyett (amelyben gyakran magyarországi képviselők beszéltek egy-egy adott témáról) közvetlenül a „konyhából” tudtunk volna érdekes és fontos hírekkel szolgálni, akár a legrészletesebb szakmai hitelességgel.
A tömegtájékoztatási eszközökkel való kapcsolatunkat illetően viszont meg kell jegyeznem, hogy szlovák részről még a Sme, a Hospodárske noviny és a Pravda voltak azok a sajtóorgánumok, amelyek itt-ott megszólítottak, és elsősorban, viszonylagos rendszerességgel az elektronikus Euractív. Magyar részről ki kell emelnem a Szlovák Rádió magyar adását, amely az öt év alatt viszonylagos rendszerességgel szólított meg. Köszönet viszont az internetes hírportáloknak, a Felvidék.ma-nak és a Bumm-nak, amelyek minden felszólalásunkról, aktivitásunkról, rendezvényünkről és választóink előtt mondott ünnepi beszédünkről rendszeresen beszámoltak.
Minden felsorolt hiányosság mellett, Bauer Edittel egyetemben honlapjainkon és a magyar vidékeinken megvalósított összejöveteleken, rendezvényeken és konferenciákon (számosat anyagilag is támogattunk) igyekeztünk tájékoztatni, egyszerű nyelven sokat-sokat beszélni az unióról, előnyeiről és hiányosságairól – meggyőzni népünket arról, hogy az európai közösség fejlesztése, az ebben a munkában való aktív részvétel az egyedüli járható út számunkra.
Öt évvel ezelőtt felvidéki magyarságunk a Magyar Koalíció Pártja színeiben küldött bennünket az Európai Parlamentbe. Arra számítottunk, hogy régi pártharcosként az MKP-val való szoros és rendszeres kapcsolat képezi majd munkánk szilárd talaját és biztonságos hátterét. Nem egészen így történt. Annak ellenére, hogy Bauer Edit az Országos Elnökség tagja volt, nem sokat törődött velünk a párt, nem nagyon érdeklődött munkánk iránt. Nem „használt ki” bennünket kellőképpen. Hiába tettünk különböző javaslatokat, nem épített be minket munkatervébe, a rendszeres pártmunkába és pártépítésbe (jó példa erre az EP választásokra való fölkészülés, amelyet sokkal korábban kellett volna elkezdeni). Meggyőződésem, hogy ezen a téren még sok a pótolnivaló. Bízom benne, hogy erre sor kerül.
Uniós életünkben új, ötéves időszak kezdődik. Remélem az együttműködés is megváltozik, magasabb szintre kerül – megszűnnek a felsorolt hiányosságok. Öröm számomra és megnyugtató érzés, hogy a párton belüli feszültségek és szembenállások ellenére sikeresek voltunk az EP választásokon. Bebizonyosodott, hogy mégis van egy olyan öntudatos rétege felvidéki magyarságunknak – összválasztóink kevesebb, mint egynegyede – , amely fölül tud emelkedni a belpolitikai, illetve pártbeli feszültségeken és viszályokon, tudatosítva az európai közösségi politizálás és munka fontosságát magyar közösségünk számára is.
Mint a párt életét hosszú évekig rendszeresen alakító politikus számára, aki összenőtt a párt életével és állandóan szerves részének érzem magam, nem közömbös, hogy milyen állapotban van az MKP, valamint milyen irányban fejlődik, tud-e erőt gyűjteni és megfontolt józanságot kialakítani ahhoz, hogy szilárdan, ha kell, merészen képviselje – párhuzamosan az uniós értékekkel – felvidéki magyar közösségünk érdekeit. Egyúttal meggyőződésem, hogy az EP képviselő következetes és sikeres munkája számára a pártközösség stabil háttér, illetve bástya kell, hogy legyen, amely odafigyel, támogatja, és ha szükséges bírálja tevékenységét valamint maximálisan kihasználja azokat a lehetőségeket és információkat, amelyeket az EP képviselet nyújt.
A jelenlegi szlovákiai politikai színtéren, amely messze van az unió demokratikus és emberi, valamint kisebbségi jogokat tiszteletben tartó értékrendjétől, magyarságunknak szilárd pártközösségre van szüksége. Természetesnek tartom, hogy időről-időre megjelennek a belső ellentétek, ami nagy feszültséget teremthet. A két évvel ezelőtti vezetőváltás első pillanatától világos volt, hogy addig nem tapasztalt olyan feszültséggel kellett szembesülnünk, amellyel azonnal és folyamatosan kellett volna foglalkozni, nem pedig félvállról kezelni és csak másfél év múlva elkezdeni a kiút keresését. Viszont, mondjuk meg őszintén, az egyre erősödő elégedetlenkedők táborának végső megoldása – az új kiismerhetetlen politikai erő létrehozása – sem jó, nem józan. Felelőtlen hazárdjáték, veszélyes kísérlet, amelynek tárgya egyértelműen népünk, annak jövője és minden szinten elért képviselete valamint nem utolsó sorban önazonossága.
Ha még az indíték a más gondolkodás, vagyis ideológia igénye lenne, ami valljuk be őszintén – tíz éven keresztül tudatosítottuk – jelen volt és van magyar közösségünk társadalmi életében, akkor természetesen kezelhetnénk. A maroknyi szabadelvű, illetve enyhén, vagy erősen baloldali érzelmű magyarok rétege soha sem volt teljesen elégedett pártunkkal – csak azért választotta az MKP képviselőit, mert magyarok. Egyébként, minden elismerésem az ilyen magatartásnak. Az adott, nem európai és erősen nacionalista légkörben nagyon is fontos, hogy gyűjtő párt vagyunk. És még valamit ne feledjünk. Felvidéki magyarságunk többsége keresztény-konzervatív gondolkodású (erről hosszú képviselői tevékenységem alatt egyértelműen meggyőződtem).
Nemzeti közösséget képviselő pártként összehasonlíthatatlanul más a helyzetünk Szlovákia politikai színterén és a társadalmi életében, mint a szlovák pártoknak. A két évtized eseményei, sikerei és kudarcai bizonyítják, hogy ha a politikai, társadalmi és gazdasági élet területén eredményesek akarunk lenni, legalább viszonylagos szövetségeseket kell találnunk. Tudatosítanunk kell, hogy a számbeli kisebbségünket képviselő párt sohasem lehet győztes, így ha bele akarunk szólni az ország bel- és külpolitikájába az aránylag elfogadható és pillanatnyilag, vagy relatív időre megfelelő szlovák politikai erőkkel kell társulnunk (még ha bizonyos kompromisszumok árán is), ami bebizonyosodott, hogy nem könnyű feladat. A szlovák politikai színtér felfogása és magatartása még messze nincs olyan 21. századbeli európai színvonalon, hogy fölülnézetből, higgadtan és minden félelem nélkül valamint „gesztusokkal” fölvállalná magyar közösségünk teljes és igényelt jogbiztonságának szavatolását. Természetesen tudnunk kell, hogy hol a mérce, ami alá nem mehetünk – nem a minden áron való együttműködés, vagy koalíció.
Ha pártunkban, támogatóink sorában elégedetlenség uralkodik a vezetés, a munkamódszer és a politizálás terén, azt belülről kell kezelni és megoldani. Demokratikus szerkezetünkben megvan a lehetőség arra, hogy ez a réteg megszervezze a hátteret és megszerezze a kellő támogatást úgy, hogy az MKP közgyűlésén többséget szerezzen és megváltoztassa az állapotokat. Ha ez nem sikerül, akkor továbbra is a többség által kívánt és meghatározott úton kell haladni. Mindenütt így működik a demokrácia!
De nem új párt létrehozása a járható út (és ráadásul nem ilyen, eszmeileg és programjában meghatározhatatlan tömörüléssel) akkor, amikor nap mint nap szembesülünk a szlovák nacionalizmus, a kormány és a koalíciós partnerek magyarellenességével, illetve újabb és újabb identitás és közösség romboló intézkedéseket kell kivédenünk. Milyen más, új és eredményes munkaformát valamint magatartást lehet ilyen viszonyok között kiépíteni?!
Az összetartás, az egységes föllépés kell. Annál is inkább, mivel Szlovákiában a magyar ellenségképből él a szlovák politikai erők többsége – a nem egészséges nacionalizmusból, ami természetesen erősen befolyásolja az egész szlovákiai társadalmat (tisztelet a kivételnek, a vékony réteget képviselő másképpen gondolkodóknak). Az MKP múltja bizonyítja, hogy ha összefogunk nagyszerű eredményekre, és sikerekre vagyunk képesek. De ehhez ki kell irtanunk sorainkból a torzsalkodást és az ellentéteket. Szorosan egymás mellé állva, a józan és megfontolt gondolkodásnak és cselekedeteknek kell győzedelmeskedniük.
Meggyőződésem, hogy az elmúlt öt év alatt népünk is közelebb került az európai közösség életformájához, alapeszméihez és azokhoz a lehetőségekhez, amelyeket kihasználva jobbá, szebbé és biztonságosabbá válik nemcsak felvidéki, hanem egész kárpát-medencei magyar közösségünk élete.
Nyugodt lelkiismerettel fejezem be európai parlamenti tevékenységemet, azzal a tudattal, hogy nem volt hiábavaló az ott végzett munka, illetve a szoros kapcsolattartás választóinkkal, vidékeink, falvaink és városaink legkülönbözőbb rendezvényeinek támogatása és rendszeres látogatása. Felemelő és megható érzés volt számomra a párt elismerő oklevele, amelyet nagy tömeg előtt, a dunaszerdahelyi EP kampányzárón, az MKP elnökének kezéből vettem át.
Az EP-ben megkezdődött az újabb választási időszak, amely tele van kihívásokkal és lehetőségekkel, de meggyőződésem, hogy közös erővel, céltudatos tervezéssel és EP képviselőink következetes munkájával sikeresek leszünk.
Duka Zólyomi Árpád
www.dukazolyomi.sk
