(Fényképgalériával) A dunaszerdahelyi DAC ma 4:1 arányú győzelmet aratott az első osztályban szereplő Privigye labdarúgó csapata ellen a városi arénában. A sárga-kékeket ezúttal is Radványi Miklós vitte csatába és több új játékosnak is bizalmat szavazott.
Az eredmény nem is maradt el, a sárga-kékek ismét győztek az előkészületi találkozón. A füllesztő időben került megrendezésre a DAC-Privigye (Prievidza) előkészületi mérkőzés a városi stadionban. A négy órás kezdet alaposan rányomta a mérkőzésre a bélyeget hiszen a játékosok a forró délutáni időben hamarabb kifulladtak, mint általában.
A mérkőzés mégis kecsegtető eredménnyel zárult az otthoni dunaszerdahelyiek javára. A sárga-kékek csapatát ezúttal is Radványi Miklós segédedző készítette fel. A kapuban Novota Jani védett és közel 20 mezőnyjátékos is pályára lépett a találkozón a DAC csapatából. A találkozót a korai kezdés és a füllesztő időjárás ellenére is közel ötszázan tekintették meg.

A DAC korán vezetést szerzett, amikor is Jumič lövését a 7. percben képtelen volt hárítani a privigyei kapus. Ugyancsak a horvát légiós szerezte meg a DAC második találatát is a 16. percben. Az első félidő lefújása előtt három perccel a hazai nevelésű Bognár Zoltán talált be az ellenfél hálójába, így 3:0 állással vonulhatott be a DAC az öltözőbe. Az első félidőben főleg a DAC dominált, de a privigyeiek is próbálkoztak és beszorították a sárga-kékeket többször is saját térfelükre, viszont gólt nem tudtak rúgni. Nem úgy a második félidőben! Még jóformán alig csitult el a játékvezető sípjának hangja és a vendégek Čemba találta révén megszerezték első és egyben utolsó találatukat is. A DAC megbízott edzője kihasználta a cserelehetőségek széles skáláját és több játékosnak is bizalmat szavazott. A sárga-kékek negyedik gólját a rutinos Németh Krisztián szerezte meg, aki egy jól érkező labdát fejelt az ellenfél hálójába. A végeredmény 4:1 a DAC javára. A dunaszerdahelyiek tetszetős játékkal rukkoltak elő és érdekes volt, hogy a pályán a kevés fekete bőrű játékos egyáltalán nem hiányzott, ugyanis őket kitűnően pótolták a cseh és a hazai játékosok. A DAC legközelebb szombaton játszik az osztrák legfelsőbb bajnokságba felkerült Bécsújhely csapatával idegenben.

Fényképgaléria

Fotók: atos

Felvidék Ma, atos