Nagyszombat megye önkormányzata július elejéig összesen 239 ezer eurót különített el a középiskolai épületek rekonstrukciójára,ugyanakkor ez az összeg jóval elmarad az előző évekétől.

A fenntartó 13 intézmény épületének a felújítását finanszírozza, amelynek  munkálatai a tanév kezdetéig folynak. A legmagasabb összeget, 52 500 eurót a galántai Műszaki Szakközépiskola kapja a padlózat, illetve az ajtók cseréjére. A megye 33 ezer eurót fordít a szenicei szakközépiskola  szaktantermeinek átépítésére, a pöstyéni Ľ. Winter Hotelakadémia az iskola körbekerítésére, valamint a nagyszombati Egészségügyi Szakközépiskola a tornaterem javítására. A dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium ugyanakkor mindössze 1400 euró támogatást kap az áramelosztó berendezések karbantartására, a somorjai gimnázium pedig 9500 eurót kap a villámhárító cseréjére, illetve az osztályok és a folyosók mennyezetének a javítására.
A Nagyszombat megyei önkormányzat összesen 68 középiskolát tart fenn. A gazdasági válság miatt a megye pénzügyi keretei jelentős mértékben szűkültek. Ennek következtében az idei évre szánt épület- rekonstrukció összege, illetve a támogatott intézmények száma is jóval elmarad az előző évekétől.

Felvidék Ma, sme.sk, VZS