Megtáncoltatta a nézőket szombaton Trencsénben a Magyar Állami Operaház és Szlovák Nemzeti Színház Operatársulata, írja a Kultúrpart hírportál. A két társulat közös koncertjét a Pohoda (Kényelem), az egyik legnívósabb szlovákiai nyári kulturális fesztivál keretében adták a nyugat-szlovákiai város repülőterén. A két társulat – Oberfrank Péter és Martin Leginus vezényletével – világhírű szerzők műveiből adott ízelítőt. A opera koncert már hagyományos, és nagyon népszerű része a fesztiválnak, de egy magyar és egy szlovák társulat közös fellépésére azonban első ízben az idén kerítettek sort.

“Nagyra értékelem, hogy mindkét neves társulat elfogadta meghívásunkat. A szlovák és a magyar művészek közös fellépésével nemcsak a zene szépségét, hanem a népek összekapcsolását is jelképezni szerettük volna” – mondta újságíróknak Michal Kaščák fesztiváligazgató. A koncerten a pozsonyi társulat két szólistája Petra Záhumenská és Otto Klein énekelt.

A koncert végén, amikor felhangzott Strauss népszerű keringője – a Kék Dunán – a lelkes nézők tucatjai a színpad elé vonultak és táncra perdültek a betonon. A szűnni nem akaró vastaps arra kényszerítette a két társulatot, hogy több “ráadást” is adjanak.

A négynapos fesztiválon a legkülönbözőbb műfajok és irányzatok kedvelői is megtalálhatták azt, ami érdekli őket; a rock és a pop mellett a népzene és a komolyzene is teret kapott. A nyitónapon például a II. Erzsébet királynő védnöksége alatt működő brit királyi kórus, a Royal Choral Society és a kassai Szent Erzsébet Dóm Szent Cecília kórusa adott közös hangversenyt.
Az első három nap alatt több mint 35 ezer ember váltott belépőt a fesztiválra – közölték a rendezők.
Kultúrpart.hu, Felvidék Ma

Kapcsolódó cikkek:
Halálos baleset a trencséni Pohoda fesztiválon
Kodály művek a Bažant Pohoda fesztiválon Trencsénben