Balassa Zoltán felvidéki publicistának nemrégiben jelent meg írása a budapesti Új Időkben, Rémmese két évtizedről címmel, amelyet olvasóinknak is ajánlunk:
Hol volt, hol nem volt, volt három királyfi: A. Nagy László, Bugár Béla és Duray Miklós – kezdhetném a rémmesét, mely pont húsz évvel ezelőtt kezdődött, persze nem előzmények nélkül.

1989 novemberében megindult a lavina és elsöpörte a két évtizeden át regnáló neosztálinista hatalmat Csehszlovákiában. Boldogan lélegeztünk föl. Három magyar politikai tömörülés alakult. A Független Magyar Kezdeményezés (FMK), mely később Magyar Polgári Párttá (MPP) alakult át. Ez a csoport a liberális elveket vallotta magáénak annak ellenére, hogy kiderült, tagjaik közül sokaknak fogalmuk sem volt róla, mi a liberalizmus, s arról még kevésbé, hogy ennek milyen magyar gyökerei voltak. Ők az SZDSZ-szel álltak elsősorban kapcsolatban. A párt élén A. Nagy László állt. Felesége, Nagy Ildikó a Magyar Rádió munkatársaként tudósításait gyakorta férje emlegetésével kezdte. Hiába, a szlovákiai iskolákban az etikát és gusztust nem tanították. Ez nem sokat lendített az FMK népszerűségén, mert rendszerint ez a mutató nem haladta meg a 3%-ot. Ez kevés volt a parlamenti küszöb átlépéséhez (5%). Így a választások alkalmával a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NyEE) nevű politikai mozgalom listáján csusszantak be a törvényhozásba és a hatalomba.

A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) eleinte a szlovák kereszténydemokratákkal kívánt indulni, ám egyhamar kiderült, a szlovák politikai katolicizmus avítt, naftalinszagú eszméi reinkarnálódtak. Ők ugyanis elsősorban szlovákok, s csak azután hívők, csak éppen figyelmen kívül hagyják, hogy így nem lehetnek keresztények. Azt, hogy Jézus Krisztus a Római Birodalom egyik lenézett kisebbségének tagjaként látta meg a napvilágot, ignorálják, ez számukra nem közvetít semmilyen etikai, vagy politikai üzenetet. Ilyen pofonok után, az MKDM is önálló mozgalmat épített ki, amihez egy harmadik mozgalom, az Együttélés nyújtott hathatós támogatást. Az Együttélés politikai mozgalom (EPM) azután alakult meg, miután Duray Miklós visszatért az Egyesült Államokból. Sokan őt tartották az első számú hiteles személyiségnek, hiszen ő jelképezte a felvidéki magyarok ellenállását a sovén hatalommal szemben, s emiatt börtönbüntetést is szenvedett. Ez a mozgalom volt az egyedüli, mely a többi kisebbséget is össze kívánta fogni. De a németek kevesen vannak, s egy részük magyarellenes, a rutének, valamint ukránok bizalmatlanok voltak, s ráadásul az ellentét közöttük szintén nehezítette az összefogást. A rendszerváltás előtt ugyanis hivatalosan a rutén nemzetiség nem létezett. Az is gondot okozott, hogy ez a kisebbség kötődött leginkább a korábbi kommunista hatalomhoz. A cigányok, vagyis romák csoportja viszont politikailag mindmáig infantilis és vezetőik – finoman fogalmazva – nem álltak a helyzet magaslatán. Ezeknek a kisebbségeknek a tagjait könnyű volt a hatalomnak kijátszani a magyarokkal szemben. Pedig, ha sikerült volna az összefogás, ez a potenciális választók 20-25%-át jelenthette volna. Így a hatalomnak éket kellett verni közéjük. Azt a véleményt sugallta, a magyarok az ő jogos követeléseiket, számarányuknál fogva, leszavazzák. Viszont közöttük sem akadt olyan formátumú egyéniség, aki belátta volna, érdekeink közösek. Amit saját maguknak harcolnak ki a magyarok, az nekik is könnyebbség lehet és segítheti önazonosságuk megtartását.
A három magyar politikai mozgalom léte akár szerencsés is lehetett volna, hiszen ha össze tudják hangolni a felvidéki magyarság érdekében folytatott tevékenységüket, akkor bármelyik közülük a kormányba kerülve, összhangban a másik kettővel, mely ellenzékbe szorult, széles, soha nem látott politikai játéktérrel rendelkezhetett volna. Ám az önzés, a karrier, a meggazdagodás éhsége, a hatalom mámora egyfajta politikai keszonbetegséget okozott sokaknál és személyiségük kezdett eltorzulni. Az MKDM és EPM közösen igyekezett politizálni, az FMK, majd MPP önállóan, illetve a NyEE-vel kísérletezett, hiszen támogatottsága a legkisebb a magyarok körében. 1994-ben a három mozgalom már közös listán indult. Ez volt egyben az az év, mely kopernikuszi fordulatot hozhatott volna a felvidéki magyar politizálás egén. Január 4-én Révkomáromban gyűltek össze a szlovákiai magyar választott képviselők és polgármesterek, valamint parlamenti képviselők, hogy kinyilvánítsák, létrehozzák legitim önkormányzati szervüket, mely az annyira fontos autonómia felé vezető út első mérföldköve lehetett volna. Csehszlovákia megalakulása óta ilyesmire sohasem került sor, de e kezdeményezés – Bugár Bélának és A. Nagy Lászlónak köszönhetően – elvetélt. A nagygyűlésen 3500 választott személy vett részt. A. Nagy el sem jött. Az MPP fenntartásokkal, de részt vett. Ám azzal az indokkal, hogy meggátoljanak mindenfajta szélsőséges megnyilvánulást. Magyarán: ne önrendelkezhessünk.
A három mozgalom egyesülését azután Vladimír Mečiar kényszerítette ki. Ugyanis a választási törvényt úgy módosították, hogy ha több párt köt koalíciót, akkor annyiszor 5%-ot kell elérniük, ahányan indulnak együtt. Ez a három magyar tömörülés koalíciója esetén 15% lett volna, miközben a magyarok aránya hivatalosan 11% körül mozog.
Bugár Béla 1991-ben lett az MKDM elnöke. A rendszerváltás óta viszont már parlamenti képviselő volt. Ennek a mozgalomnak nem volt olvasható politikai programja. A falusi, vallásos lakosságra épített. Amikor a három tömörülés kénytelen volt egyesülni, akkor Bugár és A. Nagy eleinte hallani sem akart erről, holott másképp a szlovákiai magyarság politikai képviselet nélkül maradt volna. Bugár Szepsiben igyekezett meggyőzni a jelenlévőket, hogy erre nincs szükség. Amikor érvei süket fülekre találtak, kimenve a színpadról, mérgében ököllel verte a falat. Majd hirtelen váltott, s egyszerre ő lovagolta meg a közóhajt. A kívánatos az lett volna, ha Közép-Európa legvilágosabban látó kisebbségi politikusa, Duray Miklós lesz a közös párt elnöke, de erre nem volt esély. Ugyanis a háttérben már régóta folyt Duray ellehetetlenítése. S ezen a téren Magyarország akkori politikai vezetése is közrejátszott.
Nagy általánosságban a politikus egy olyan állatfajta – csak akinek inge, az vegye magára! -, mely szeret tetszetős, üres beszédeket tartani, sokat keresni, szerepelni és minél kevesebbet dolgozni a közjó érdekében. (Amikor saját zsebről, vagy a hatalomról van szó, akkor „munkaszeszesek“.) Duray viszont kellemetlen ember, mert ő felvetéseivel feladatok sora élé állítja a politikusokat s megdolgoztatja őket más területeken is. Horn Gyuláéknak és Mečiaréknak így különböző okoknál fogva érdekükké vált Bugár előtérbe állítása Duray rovására. Bugár ennek a szerepnek adottságai révén megfelelt. Duray intellektuális tisztessége, elvontsága, visszafogottsága, darabosabb beszéde, „vészjóslóan“ csillogó szemüvege nem tudott lépést tartani Bugár lezserségével, semmitmondó, ám sármos megjelenésével, fiatalosan huncut mosolyával. Végül is, elnökké lett. A. Nagy Lászlóék viszont csöndben a gazdasági életbe épültek be. Így alakult meg dicstelenül a Magyar Koalíció Pártja (MKP). Ezért volt groteszk az MKP megalakulásának 10. évfordulójának ünneplése.
Fontos dátum lehetett volna az 1998-as év is, amikor végre a demokratikus és jobboldali erők nyerték meg a választásokat. Komoly nyugati nyomásra bevették az MKP-t a kormányba. Szlovákia az Európai Unió kapujában állt, így kénytelen volt a magyar békát lenyelni. Ez a kormánykoalíció azután 2002-ben is folytathatta tevékenységét. Ekkor az MKP-nak soha vissza nem térő lehetősége lett volna rá, hogy akár az autonómia kérdését is napirendre tűzze és olyan jogi biztosítékokat érvényesítsen, melyek lehetetlenné tennék hosszú távon a diszkriminációt és különböző packázásokat. A szlovákiai magyar liberális gazdasági lobbi azonban ennek útját állta. Ők az egész ország gazdasági életéből kívántak gazdagodni, nem csupán a „szűk“, autonómia adta kereteken belül. Bugár Béla és A. Nagy László győzött a magyarság érdekei felett.
Közben egy rettenetes dolog történt. A Mečiar-korszakban az MKP helytállásra buzdította a tanárokat. Agócs Béla tanár magyar nyelvű bizonyítványokat adott ki, ami miatt elvesztette állását. Az MKP elárulta. Nem tudta eltartani családját, Bugár nem volt hajlandó vele találkozni sem. Végső elkeseredésében, tiltakozásul az MKP vezetőinek politikája ellen, 2001. május 9-én önkezével véget vetett életének. Nem tapad néhány embernek vér a kezeihez?
A 2001-es év még egy másik oknál fogva is szomorú emlékeket ébreszt. Ekkor került sor az új területi elrendezés létrehozására. Az MKP Országos Tanácsa (OT) kimondta, amennyiben olyan döntés születik, mely nem teszi lehetővé Komárom Kerület létrehozását, akkor a párt kilép a kormányból. Ez volt a helyzet 2001. július 4-én. Még egyszer azután össze kellett volna ennek a testületnek jönnie, hogy végleges döntést hozzon. De Bugár és társai járni kezdték a vidéket és fűt-fát ígértek. Úgymond, most a kormányzati korszak végén (1998-2002) sor kerül az osztogatásra, mert addig „fosztogattak”, s most tehát lesz miből finanszírozni sok mindent, ami pl. a településfejlesztést segíti majd. Az OT azután korábbi döntését elvtelenül felrúgva, a kormánykoalíció tagja marad. Az elfogadhatatlan területi elrendezés meg elősegíti az asszimilációt.
A nyolc éves meddő kormányzati időszak mérlege negatív. Csak a révkomáromi Selye Egyetem valósult meg. Erre már korábban is lett volna lehetőség, de 90-es évek elején éppen az FMK egyik képviselője, Sándor Eleonóra nem szavazta meg ennek létrehozását.
A „lebensraum tébolyát” felmutató beneši dekrétumok (Illyés Gyula) rendezésének ügyét mint az autonómia kérdését Bugár lesöpörte az asztalról. Még az ez irányú civil kezdeményezéseket sem támogatta. Többször is kijelentette, aki itt autonómiáról mer beszélni, azt ülepen billenti!

Most azután Bugár Béla és A. Nagy László kilépett az MKP parlamenti klubjából és mondvacsinált ürüggyel végülis szakított vele. Új pártot hoztak létre Híd-Most néven. De ennek egyelőre nincs semmilyen értékelhető politikai programja. A szakadárok részéről nem hangzott el egy olyan gondolat sem, mely lelkesítené, vagy mozgósítaná akár a magyarokat, vagy a jóindulatú szlovákokat.

Kíváncsian várjuk, mit kínál az új párt, mert amikor Bugár volt az MKP elnöke, gyakorta előfordult, hogy más véleményt nem engedett szóhoz jutni. Most arról beszél, hogy kompromisszumkészségre van szükségünk, mintha a múltban nem szédült volna bele az MKP az elvtelen alkukba, s így belehátrált az önfeladás előszobájába. Bizalom, együttműködés, nyitottság – hirdeti a Híd idvezült prófétája, de csak frázisokat kínál: „Fejlődés, felelősségteljes megoldások, nyílt párbeszéd, egyenlő esély, tisztesség.” Üres szavak, melyeknek politikai üzenete kétértelmű.

Most tartja majd a párt alakuló közgyűlését. Hetvenen lesznek, állítólag szlovák küldöttek is érkeznek. A pártot már bejegyezték. 10.000 helyett, 38.000 támogató aláírást gyűjtöttek össze és első nyilvános gyűlésükön is többszázan jelentek meg.

BB és érdektársai, akiknek bőségesen van mit aprítaniuk a tejbe, nem akarják észrevenni, hogy az elmúlt húsz év másról sem szólt, mint arról, hogy a felvidéki magyarok állandóan kezet kívántak nyújtani a szlovákoknak, de a politikusok azt leköpték. Minden közös fellépés előfeltétele, az önfeladás része lett volna. A Bugár fémjelezte szlovák csárdás leszerepelt. Ezt a Hidat a szlovák boszorkánykonyhában tervezték. Mire a Hídon menetelők a másik oldalra érnek, addigra idegen érdekek kiszolgálóivá válnak. Ezért kellő ünneplésben lesz részük.

A helyzet óriási kihívás az MKP számára. Vagy tud sokkal karakteresebb politikai kínálattal előállni és ezzel mozgósítani tudja az egyre fogyatkozó, agymosott és ezért elbizonytalanodó felvidéki magyarokat, vagy a Bugár Béla mögött okkal sejtett gazdasági és titkosszolgálati lobbi akarva-akaratlanul bedarálja és felszámolja a szlovák állampolgárságú magyarságot.
Volt egyszer három királyfi. Ketten Hídon menetelnek. Félő, szakadékba kívánják rántani magukkal a többieket is. A rémmesének még nincs vége.
Balassa Zoltán (Megjelent: Új Idők /Bp./ 2009.VII.15., 1-2. o.)