Nemrégiben ismét szembetalálkoztam a szlovák nacionalizmus és büszkeség egyik esetével. Nem csodálkoztam volna, ha valahol szlovák településen történik meg az eset, de elszomorított, hogy a dölyfösség épp Galántán történt.
Magyarországi vendégekkel érkeztünk Galántára, és a helyi reneszánsz kastélyba tértünk be. Mikor beléptünk, szembesültünk a ténnyel, hogy csak szlovákul vannak kiírva az információk és a felvezető sem szólalt meg más nyelven, csak szlovákul. Jómagam jeleztem, hogy értem a szlovák nyelvet és megpróbálkozom a tolmácsolással. Pechemre, mert akkor még nem sejtettem, hogy milyen megaláztatásban lesz részem. Az emeleten elkezdte a felvezető ismertetni a város, majd a kastély történetét. Igyekeztem magyarosan fordítani, hogy értelme is legyen. Mikor valamit eltévesztettem a felvezető rám ripakodott, hogy ő nem ezt mondta, én nem figyelek rá, nem értek szlovákul, mit akarok akkor én itt. Magyarországi vendégeink persze nem értették, csak furcsa volt nekik az arrogáns viselkedés. Mivel nem vagyok sem galántai, sem helytörténész, ezért nem tudhattam pontosan fordítani a szakkifejezéseket. Kiderült végtére is, hogy a reneszánsz kastély felvezetője nagyon is tud magyarul, de nem szólal meg. Egy másik ismerősével a magyarokról beszélt, persze szlovákul.
Kérdezem én, mi van akkor, ha a magyarországi csoporttal nem érkezik senki sem, aki érti a szlovák nyelvet? Olyan esetben megszólalna-e az arrogáns felvezető és elmondaná magyarul a kastély történetét vagy inkább eléjük dobná a magyarra lefordított szöveget, hogy valaki a csoportból olvassa fel? A befizetett összegért talán jogosan várja el az ember, hogy értse is azt, amit mondanak, hiszen őseink egyik lakhelyéről van szó, magyar emlék. A legszomorúbb, hogy városi intézmény lévén a kapunál semmilyen információ nincs kiírva magyar nyelven! Vajon Galánta város önkormányzata közömbös a feliratok iránt és azt az elvet vallja, hogy úgyis mindenki megérti mi van oda kiírva?
Megaláztatás és keserűség fogott el, hogy Galántán, az Esterházyak egyik volt lakhelyén nem hallunk magyar szót abban a kastélyban, ahol éltek, ahol ügyes-bajos dolgaikat intézték a maguk és a köz javára.
Talán kicsit odafigyelhetne a galántai városvezetés erre is. Hiszen ha mindenről lemondunk, akkor mi marad nekünk? Először lehet csak annyit tesznek meg velünk, hogy nem szólalnak meg a felvezetők magyar nyelven, de lehet, legközelebb már mi sem beszélhetünk bent az épületben magyarul, mert esetleg még feljelentenek vagy kemény pénzbüntetést szabnak ki ránk.
Kedves galántaiak, ugye utánanéznek az esetnek?
Máté György
