Az ismert jobboldali publicista, Bayer Zsolt cége Szlovákiában van bejegyezve, autójának is szlovák rendszáma van. Bayer most rádöbbent, hogy a szomszédos ország vezetői magyarellenesek, ezért úgy döntött, inkább hazahozza cégeit. Ha így tesz, eggyel kevesebb magyar állampolgár lesz, aki adójával a szlovák államkasszát gazdagítja, milliárdos bevételkiesést okozva ezzel Magyarországnak.
„Elviselhetetlenek az itthoni adók és úgy általában az itthoni körülmények” – indokolta írásában Bayer Zsolt, hogy a cége után fizetett adóival miért a szomszédos szlovák államot gazdagítja, s miért nem a magyart. Most azonban – ahogy azt a Magyar Hírlapban olvasói értésére adta – „visszahozza” cégét Magyarországra, és erre biztatja a többi, szlovákiai céggel rendelkező honfitársát is. Jóllehet már évek óta a szélsőséges, magyarellenes politika jellemzi a szlovák kabinetet, úgy tűnik, Bayer csak most eszmélt erre rá: „Ficóval, Slotával, Gašparovič államfővel és Mečiarral lehetetlen a továbbiakban egy levegőt szívni. Nevezettek ugyanis gazemberek lettek” – írja.
Azzal, hogy Bayer “hazatér”, eggyel kevesebb magyar lesz, aki cége után fizetett adóival a szomszédos államot gazdagítja. A Vám- és Pénzügyőrség becslése szerint körülbelül 10 ezer szlovák rendszámú autó tulajdonosa, üzembentartója magyar cég vagy magánszemély – a magyar tulajdonú járművek körülbelül kétharmada céges autó, egyharmaduk magánszemélyé. A szlovák „rendszámbiznisz” mindössze néhány társaság kezében összpontosul, az egyik vállalkozás például egymaga több mint 1300 autót helyezett eddig forgalomba.

Vannak olyan magánszemélyek, akiknek papíron több száz autójuk van, de olyan szálláshelyekről is tudomása van a szlovák hatóságoknak, ahová száznál is több (magyar) magánszemélyt jelentettek be állandó lakosként.

A szlovák rendszámmal furikázó magyarok be nem fizetett magyarországi közterhe milliárdos nagyságrendű. A „trükközésre” az EU jogszabályai törvényes lehetőséget adnak. Aki ezt az utat választja, az az autó árának akár 20–30 százalékát is megspórolhatja.

Felvidék Ma, hvg